beruházás

2020.03.05. 07:00

Újjáéled a történelmi kanonokház Kalocsán

Rövidesen lezárul a csaknem háromszáz éve épült és több mint kétszáz éve átalakított egykori kanonokház rekonstrukciója, amit a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye végeztet, a székesegyház- és térfelújítással párhuzamosan.

Gábor János

A Huber Lipót (1861–1946) hittudományi főiskolai tanár után Huber-házként, majd a benne egykor működött vállalkozások miatt Korona Étteremként emlegetett ingatlannal az a cél, hogy ismét vendéglőként működjön, de közben történelmi értékeket is őrizzen. A műemléki védelem alatt álló épületnél ragaszkodtak hozzá, hogy a kívül-belül megújuló ház az 1812-es újjáépítéssel megegyező képet mutasson.

– 1729–30 körül épült, és később, 1812-ben bővítették ki, amikor hozzáépítették a tornácot. A rekonstrukcióval ezt az állapotot hozzuk vissza, hogy ugyanazt a képet tükrözze, homlokzatában, épülettömegében, belső tereiben – nyilatkozta a csaknem befejezett tetőszerkezetre is utalva Vörös Márta. Az egyházmegyei beruházásokat vezető főmérnök emlékeztetett: a 208 évvel ezelőtti állapot visszaállítására törekedve a tető tiplifás födémmel, fa állószékes tetőszerkezettel, kötő- és torokgerendákkal készült, viszont a fedésnél kénytelenek voltak korszerűbb anyaghoz nyúlni.

Az épület háromszáz éve épült és több mint kétszáz éve alakították át
Fotó: Petőfi Népe

A korabeli fazsindely, vagy a később rakott apatin cserépréteg nem lett volna elég tartós, úgyhogy ezeket hódfarkú cseréppel helyettesítették, így tovább megóvhatják az időjárás viszontagságaitól a vörösfenyőből ácsolt tetőszerkezetet.

Az épület hátsó része valamelyest alacsonyabbnak tűnik, mint a Szent István király útról nyíló elülső, de ez nem azt jelenti, hogy így is marad, még megy rá egy jó harminc centiméter vastag hőszigetelés. A hátsó udvarban készül még egy új, „nyaktaggal elkülönülő” szárny.

Ebben a jövőbeli, Káptalan Étterem nevű vendéglő konyhája fog működni – ezért is határolták el az eredeti háztól, hogy egyértelmű legyen, meddig tart az 1812-es állapot és hol kezdődik a modern épületrész. A vendéglő – kezdetben legalábbis – nem fogad majd vendégeket, mivel elsősorban az egyházmegyei intézmények dolgozóinak és diákjainak, illetve az érsekség vendégeinek kiszolgálására rendezik be, persze szintén korhűen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában