pályázat

2020.03.27. 07:00

Hamarosan felújítják a kápolnát Bácsalmáson

Jelentős összeget, 12,5 millió forint támogatást nyert pályázaton a bácsalmási római katolikus plébánia a Feltámadt Krisztus Temetőkápolna felújítására.

Pozsgai Ákos

A kápolna 1882-ben épült

Forrás: PN

A temetői kápolna építésének a gondolata 1850-ben merült fel, azonban az akkori plébános hiába terjesztette fel Kalocsára a kérelmet, nem lett belőle semmi, csak több mint harminc évvel később valósulhatott meg. A temetőkápolna 1882-ben épült a település nyugati végén található temető közepén.

A bácsalmási temetőkápolna villamos hálózata élet- és balesetveszélyessé vált régóta, a harangszerkezete is javításra és villamosításra szorul. Esedékessé vált az épület külső és belső festése, továbbá a kisebb építészeti hibák kijavítása is. A kápolna belső karzata és a padok is felújításra szorulnának, valamint lakossági igényként merült fel, hogy legyen megvilágítva a kápolna és környéke, valamint a kápolna kriptájába is kerüljön világítás.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 12 millió 499 ezer forintot ad a felújításra.

A kápolna 1882-ben épült
Fotó: PN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában