2019.12.17. 17:07
Bácsalmáson is felülvizsgálnak néhány utcanevet
Kedden délután képviselő-testületi ülést tartottak a Bácsalmási Kulturális Központ oldaltermében, melyen a városatyáknak kéttucatnyi napirendi pontban kellett döntést hozni.
A bácsalmási születésű Mausz Rezsőről elnevezett utcát is felülvizsgálják.
Fotó: Juhász Jenő
Több hozzászólást, véleményt és javaslatot eredményezett a közterületek elnevezéséről, illetve felülvizsgálatáról szóló témakör tárgyalása. Az országgyűlés 2012-ben fogadta el a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő rendeletet. Bácsalmáson az előzetes vizsgálatok alapján a Mausz Rezső, a Zalka Máté, a Rózsa Ferenc és a Proletár utcában merülhet fel a jogszabályba ütközés lehetősége.
Légrádi Mária, független önkormányzati képviselő hozzászólásában elmondta, hogy az utcanév változtatásnak anyagi vonzata van, sok időt és pénzt igényel, hiszen az összes okmányt le kell cserélni. Patocskai Ibolya jegyző hozzátette, hogy ha nem kezdik el a névváltoztatás folyamatát, akkor törvénysértést követnek el, éppen ezért mindenképpen szükséges egy kezdő határozat elfogadása.
A szavazás során a képviselők többsége – egy ellenszavazattal – elfogadták az utcanév változtatással kapcsolatos előterjesztést.