A múlt évszázad magyar gasztronómiája volt terítéken

A népkonyhára járó rászorulók a Wojtyla Akadémia eladássorozata keretében hallgathatták meg az ételeinkről szóló érdekességeket, a magyar konyhaművészet fejlődésének sarokpontjait. Az előadása elején leszögezte, a gasztronómia alakulását leginkább négy tényező befolyásolja: a történelmi múlt, a vallás, a földrajzi fekvés és a divat. Főként ezek együttesen határozzák meg mai ételeink alapanyagait, ízvilágát.

Hozzátette: a magyar konyha története egészen a Honfoglalásig nyúlik vissza. A magyarság nomád korszakából a táplálkozást illetően kevés feljegyzés maradt ránk. A velünk rokon népek közül az osztjákok bab- és kukoricalevest főztek. A csuvasok, azerbajdzsánok darából és marhahúsból készült levesfélét, jaskát fogyasztottak. Ebből az időből származik a szárma, a mai töltött káposzta elődje is.

A mesterpedagógus kitért a százötven évig tartó török uralom idejére is, mely domináns szerepet játszott a magyar konyha formálódásában. A törökök vallásuk okán nem ehettek disznóhúst, ezért a magyarok előszeretettel fogyasztották. Elterjedt ebben az időben a sertéstartás, mivel e háziállatokat nem kobozták el a portyázó török csapatok. Ennél fogva a magyarok nagymértékben rászoktak a sertéshúsra, ami egészen máig meghatározó eleme étkezési kultúránknak.

Érdekességként elmondta azt is, hogy Bécstől nyugatra, ahol nem járt a török, kevésbé népszerű a sertéshús. Arrafelé inkább borjú- és marhahúst, illetve szárnyasokat fogyasztanak.

Az előadásból az is kiderült, hogy a törököktől vettük át a kávét, a búzát, illetve a pirospaprikát, valamint a mézet, de a pulyka és a páva is általuk terjedt el ebben a térségben.

Itália felől pedig tésztafélék érkeztek vidékünkre. A fagylaltot pedig már Mátyás király korában is kedvelték a magyarok, csemegének számított, jégvermekben tárolták a hideg nyalatot – hangzott el sok más érdekesség mellett.