andocsi Mária-szobor

2019.10.15. 17:30

Ajándékcsomagot is vittek a kalocsai zarándokok

Ismét kalocsai zarándokok látogatták meg és öltöztették hagyományos népi ruhákba a Somogy megyei andocsi templom nagy szakrális jelentőséggel bíró Mária-­kegyszobrát, amely a hagyomány szerint az érseki városból származik és több száz éves.

Gábor János

A kalocsai zarándokok a Mária-szobor előtt tisztelegtek a Somogy megyei Andocson

Forrás: Petőfi Népe

A szobor története legendás: úgy tartják, hogy a harcok dúlta 16. századi Kalocsáról, a török hódítók elől menekítették ki, majd vitték Andocsig, ahol békére lelt, de „hogy ne maradjon árván”, a városi és szállási hívek minden évben meglátogatják és ajándékokkal halmozzák el.

Idén is gazdag csomaggal érkeztek a kalocsaiak Andocsra: a kézi-gépi hímzett kehelygarnitúrát a drágszéli Pandúr Istvánné népi iparművész írta, a miskei Novák Jánosné varrta és egy, a Kalocsai Fegyház és Börtönben fogvatartott nő hímezte, míg maga az összeállítás a kalocsai Kollár Lászlóné munkája. A templomban ebből az alkalomból a kalocsai kántor, Eperjesi György ült az orgonához, a misét pedig kalocsai papok: Kalló Krisztián prépost-kanonok és dr. Mészáros István kanonok celebrálta. Utóbbi elmondta: a szobor legendája örökre összeköti majd a két települést.

– Miután Kalocsáról vitték oda a kegyszobrot, a kis kápolnával, tehát innen menekítették oda a gyalázkodó török elől, mi vagyunk azok, akik ezt fontosabbnak tartjuk, ezért megyünk és ragaszkodunk a kegyhelyhez – magyarázta dr. Mészáros. – Lehet, hogy van, akinek ez unalmasnak tűnik: monoton, ismétlődő látogatása egy kis somogyi falunak, ami látszatra ugyanolyan, mint a többi, de jóval többről van szó: fogadalomról, amit évről évre hűségesen teljesíteni kell, híven az ősök ígéretéhez. Ezért zarándokoltunk el idén is és róttuk le kötelező tiszteletünket az andocsi szentélyben imádkozva: Kalocsáért, a szállások népeiért és minden jóakaratú emberért. Ha isten éltet bennünket, akkor jövőre is megyünk – jelezte.

A kalocsai zarándokok a Mária-szobor előtt tisztelegtek a Somogy megyei Andocson
Fotó: Petőfi Népe

Évente meglátogatják a szobrot

A legenda úgy tartja, hogy a fából készült, 160 centis szobrot – a köré épült kápolnával együtt – angyalok vitték Kalocsáról Andocsra, 1500 körül. Hogy a szentély „idegenben ne maradjon árván”, a kalocsaiak évente meglátogatják az áldást osztó, csecsemőkorú Jézus­sal ábrázolt Máriát. Kalocsa és környéke a 16. század első felében háború dúlta vidék volt, többször is gazdát cserélt. Felváltva szállták meg a törökök, Habsburg-párti csapatok, vagy épp János király seregei, és ez minden alkalommal komoly pusztításokkal járt. Ebből a történelmi időből és innen származik az öltöztethető kegytárgy kimenekítésének legendája. A kalocsai hívők Assisi Szent Ferenc ünnepéhez (október 4.) kötve szokták meglátogatni a Kaposvári Egyházmegyéhez tartozó Andocson.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában