Terbe Ákosné munkáját kitüntetéssel ismerték el

A köztiszteletben álló, tősgyökeres félegyházi származású tanító, Terbe Ákosné Katalin szerényen nyilatkozott a kitüntetéséről. Mint mondta, amikor megtudta a hírt, egyből az a kérdés merült fel benne, hogy tényleg tett-e annyit, hogy ezt megérdemelje. A beszélgetés során azonban egyértelműen kirajzolódott a válasz a kérdésre.

Katalin gyermekkora óta tudatosan készült a pedagógusi pályára, már kislányként is tanító néniset játszott. Nem véletlen, hiszen több kiváló minta is állt példaként előtte. Nagyapja és az édesapja is pedagógus volt. A nagyapa a mostani piactéren állt, egykori Fehér iskola igazgatója, majd később valamennyi külterületi iskola vezetője volt.

– Mindig egyértelmű volt számomra, hogy pedagógus leszek. Emlékszem, mekkora öröm volt, hogy elsőre felvettek a Bajai Tanítóképzőbe. Félegyházán az iskoláimat a Bajcsy iskolában kezdtem, akkor voltam elsős, amikor az az iskola indult. Utána a Petőfi gimnáziumba jártam – mesélte Terbe Ákosné.

– Először Fülöpjakabon kezdtem tanítani 1977-ben, nagyon szép emlékek kötnek oda. Az első gyermekem megszületése után mentem vissza Félegyházára tanítani a Darvas iskolába, ahol tizenhárom évig dolgoztam. Onnan Vőneki Ottó invitálására jöttem át a Dózsa iskolába, 1993-ban. Azt gondolom, hogy jó döntés volt, immár huszonöt év van mögöttem ebben az iskolában. Szívem-lelkem a Dózsáé, amely idén ünnepli negyvenéves működését. Én 2004 óta vezetem az iskolát – sorolta Katalin, akitől azt is megtudtuk, hogy legszívesebben első osztályosokat tanít. Ezt a korosztályt lehet a legjobban elvarázsolni. Hatalmas csodának tartom azt a változást, amin egy év alatt keresztülmennek. Nagyon látványos szakasza ez az iskolai fejlődésnek, ugyanakkor a kisgyerekek még olyan őszinték. Őszintén szeretnek és haragszanak. Őszintén szomorúak és boldogok – mondta lelkesen az igazgatónő.

Arról is beszélt, hogy az elmúlt negyvenkét év alatt többször is megélte a pedagógia forradalmát, mert mindig voltak új törekvések és változások, ám ez egyfajta hajtóerő volt számára és igyekezett megfelelni az új kihívásoknak.

Azt vallja, hogy a változásban mindig a jót kell meglátni. Azt a jót, ami a gyermekek számára a legfontosabb, pozitívan hat az előmenetelükre és személyiségfejlődésükre. Nagyon fontosnak tartja azt is, hogy a pedagógusok is tudjanak változni és megújulni szakmailag. A gyerekeket megérteni, szeretettel, következetességgel nevelni a szépre és a jóra – hangsúlyozta az igazgatónő.

Terbe Ákosné szerint fontos az is, hogy a pedagógusok kapjanak visszajelzést a diákoktól, a szülőktől, a kollégáktól, a szűkebb-tágabb környezetüktől. A visszajelzés ugyanis megerősíti az embert a szakmájában, a munkájában.

– Örülök annak, ha elmondják azt is, ha valami bántó, mert úgy gondolom, hogy sok esetben a kudarcok viszik előre az embert – tette hozzá Katalin, aki nemcsak elvárja, de maga is alkalmazza a visszajelzést.

– A gyerekeket próbálom dicsérettel, megerősítéssel ösztönözni. A kollégáimnak is szeretem megköszönni a munkájukat. Örömmel mondhatom, hogy nagyon odaadó munkatársaim vannak, akikkel emberségesen, következetesen, egymás tiszteletben tartásával tudunk együtt dolgozni.

– Bár mindig a tanítás volt az első, de szeretek vezetőként is dolgozni. Szeretem a pörgést, ahogy zajlik körülöttem az élet. Kezdetben nem voltak igazgatói ambícióim, de valahogy mindig rám talált a feladat. Apróbb dolgokkal indult, aztán egyre több feladatot vállaltam. Ezért a székért – különböző formákban – négyszer pályáztam és minden alkalommal támogattak – mondta az iskola­igazgató, akinek az is nagyon fontos, hogy nap mint nap mosolygósan lépjen a gyerekek elé. Ha kell, viccekkel oldja a feszültséget, mert azt vallja, hogy humorral sokkal könnyebb átvészelni a nehézségeket. Persze, ez nem mehet a tanár-diák kapcsolat kárára.

– Itt, a Dózsa iskolában figyelünk egymásra és tiszteletben tartjuk egymást. Fő célkitűzésünk, hogy felfedezzük és kibontakoztassuk a gyerekekben rejlő tehetséget. A kor kihívásainak megfelelően a gyerekek képességeihez igazodva boldoggá és a becsületes munka tiszteletére neveljük a diákokat. De nemcsak neveljük, szeretjük is őket, mert az érzelmi kötődés nagyon fontos – összegezte az igazgató.