24 órás kerékpározás

2019.09.15. 11:30

252 bringás összesen 12 ezer kilométert tekert Matkópusztán

Harmadszor rendeztek nonstop 24 órás közösségi kerékpározást Kecskemét-Matkón. Mindenki annyit tekert, amennyit akart – volt, aki le se feküdt aludni, és végül 342 kilométerig jutott.

Hraskó István

Fotó: ZsambokiDora

Immár harmadik alkalommal rendezték meg a Matkó 24 Két keréken közösségi kerékpározást. A cél az volt, hogy péntek este 6 órától szombat este 6 óráig folyamatosan biciklizzenek a városrészben kijelölt 2,1 kilométeres körpályán – természetesen minden résztvevő annyit, amennyi jólesik, és akkor, amikor ráér. A főbb közlekedési pontokat polgárőrök és önkéntesek segítségével biztosították, de a KRESZ szabályait be kellett tartani.

Idén 252-en regisztráltak, gyerekek, középkorúak és nyugdíjasok egyaránt (a legidősebb résztvevő 71 éves volt). Végül összesen 5 787 kört, azaz 12 ezer 153 kilométert tettek meg, az utolsó tiszteletkörre Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Sipos László tanácsnok, önkormányzati képviselő is csatlakozott.

Voltak, aki nem aprózták el, és szó szerint nonstop jelen voltak, mint például a főszervező Polyák József – aki szombat estére már 36 órája volt folyamatosan talpon. 130 kört, azaz 273 kilométert abszolvált, látszott is rajta a fáradtság, bicegett is kicsit, de lelkesedése kitartott, még az ünnepélyes eredményhirdetést is lekonferálta (mert ugyan nem versenyről volt szó, a legkiemelkedőbb teljesítményeket azért díjazták).

– Húsz-harminc kilométerenként tartottam pihenőt, akkor ettem és ittam egy kicsit. Most nagyon ég a szemem, szerintem olyan, mintha hegesztettem volna – jegyezte meg mosolyogva, és határozott rázta a fejét az újságírói felvetésre, miszerint nem unalmas-e órák hosszat körözni ugyanazon a pályán.

– Nem, főleg, hogy közben sok emberrel beszélgethetek. Éjszaka sem volt probléma, mert ugyan közvilágítás nem mindenhol van, de pont telihold idejére időzítettük a rendezvényt, így tökéletesen láttam. Reggel hat körül nagyon szép volt a napfelkelte, bár akkor már úgy éreztem, elalszok a biciklin, kellett egy kávé, meg egy tempóváltás – tette hozzá Polyák József.

A főszervező teljesítménye is bámulatra méltó, de még rajta is túltett Szabó András a maga 315 kilométerével. Ő akárcsak az előző két évben, ezúttal is 24 órán keresztül bringázott, és teljesítette a kitűzött célt, jó tíz kilométerrel meghaladta korábbi két eredményét.

– Hogy volt-e holtpont? Igen, hajnalban rosszul esett a hideg és a sötét, de hát ki kell tartani. Kiadtam, ami bennem volt – mondta magától értetődő természetességgel András.

Eredmények

Férfiak: 1. Szabó András (315 kilométer), 2. Polyák József (273 kilométer), 3. Túri Balázs (231 kilométer).

Nők: holtversenyben 1. Réfi Ferencné és Kertész Alajosné lett (210 kilométer), 2. Farkasné Balog Anita (168 kilométer), 3. Dinnyés Noémi (139 kilométer).

Gyermekek: 1. Polyák Balázs (254 kilométer), 2. Juhász András (235 kilométer), 3. Dobos Krisztián (229 kilométer).

14-18 évesek: 1. Farkas Zsombor (342 kilométer) 2. Gaál Ádám (317 kilométer), 3. Pusztai Levente (237 kilométer).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában