Kiskunfélegyháza

2019.06.05. 14:00

Megmenekül a gyurgyalagok fészkelőhelye Kiskunfélegyházán

Nem kell már aggódniuk a félegyházi madárbarátoknak a gyurgyalagokért, az önkormányzat ugyanis megvásárolja azt a területet, ahol a színes madarak fészkelnek a Bankfaluban. A területvásárlásról legutóbbi ülésén döntött a város képviselő-testülete.

Vajda Piroska

Kis Fekete Katalin madárbarát és Mezil Ferenc a Madárbarát Klub vezetője táblákkal hívja fel a figyelmet a gyurgyalagok védelmére

Idén is rekordszámú gyurgyalag érkezett a Bankfaluban található fészkelőtelepre, ahol közel negyven színpompás madár lelt otthonra. A félegyházi madárbarátok régóta figyelik a ritkaságnak számító gyurgyalag fészkelőtelepet és aggódtak a madarak sorsa miatt, a fejlődő városrészben ugyanis sorra épülnek a családi házak. A gyurgyalagok fészkelőhelye is magántulajdonban lévő telkeken található. A madárbarátok attól tartottak, hogy ott is hamarosan új házak épülnek, lerombolva ezzel a fészkelőtelepet. Erre a veszélyre több alkalommal felhívták a figyelmet. Fáradozásuk nem volt hiábavaló, a Kiskunsági Nemzeti Park és a félegyházi önkormányzat is a madárbarátok mellé állt, közös céljuk a terület védelem alá helyezése – nyilatkozta lapunknak Csányi József polgármester. Azt is elmondta, hogy az érintett telkeken építési tilalmat rendeltek el, sőt az egyik telek megvásárlásáról legutóbbi ülésén döntött a képviselő-testület. Azzal a céllal veszi meg a területet az önkormányzat, hogy biztosítsák a gyurgyalagok zavartalan életét a Bankfaluban.

Meizl Ferenc a kiskunfélegyházi Madárbarát Klub vezetője örömmel üdvözölte a képviselő-testület döntését. Mint mondta, Félegyháza ezzel a madárbarát városok útjára lépett. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy elkezdődött a madarak költési időszaka, arra kéri a környékben lakók és a látogatók figyelmét, hogy óvják, védjék a Bankfalu különleges természeti kincsét.

Kis Fekete Katalin madárbarát és Mezil Ferenc a Madárbarát Klub vezetője táblákkal hívja fel a figyelmet a gyurgyalagok védelmére

Fokozottan védett madár

A gyurgyalag hazánk egyik legszínpompásabb madara. A partifecskékhez hasonlóan partfalba vájt lyukakban fészkel. A Bankfalu környéke kedvelt költőhelye mindkét madárfajnak. A telet Afrikában tölti, csak a legmelegebb hónapokban látogat hozzánk költeni. Májusban érkezik és szeptember végére el is hagyja a Kárpát-medencét. A hazai állomány 15 000-25 000 párra tehető. A gyurgyalag Magyarországon 1982 óta fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100 000 forint.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában