videó+galéria

2019.06.18. 20:00

Letették az izsáki piaccsarnok alapkövét

Ünnepélyes keretek között tették le kedden a Katona József utcai piaccsarnok alapkövét Izsákon.

Horváth Péter

A Kossuth tér arculati megújítását, piactér kialakítását érintő projekt kereken 330 millió forint támogatásból (bruttó 440 millió) valósul meg, az új piaccsarnok kivitelezési határideje ez év december 10-e. A környéken is egyedülálló csarnok kiváló lehetőséget nyújt a helyi termelők számára terményeik értékesítésére, ezzel támogatva a helyi mezőgazdaságot.

A alapkőletétel előtt Mondok József, Izsák polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, valamint a finanszírozó és a kivitelező oldal képviselőit.

Mondok József elmondta, beruházásaik nem csak a helyi lakosok, hanem a környező településeken élők érdekeit is szolgálják. Ugyanígy az új piaccsarnok nem csak az izsáki, hanem a környék mezőgazdasággal foglalkozó termelői számára is lehetőséget nyújt áruik értékesítéséhez. Mondok József félig viccesen azt a kérést fogalmazta meg a kivitelezők felé, hogy pontosan tartsák a december 10-i befejezés időpontját, mert aznap már szeretnék megtartani a város első kolbászfesztiválját.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az önkormányzat jó négy évvel ezelőtt 65 milliárd forintot kapott a megye határain belüli települések érdekei szerinti felhasználásra, s megyénk az egyetlen, ahol minden település érintett valamilyen beruházásban, több mint 400 projekt, Izsákon pedig 1,1 milliárdos fejlesztés valósul meg a keretből.

Elmondta, hogy a közelmúltban további négymilliárd forintot kapott a megye bölcsődeépítésre, melyhez 1,1 milliárd forint megtakarítás társul, így több mint ötmilliárd forintból épülhetnek bölcsődék a megyében, melyből Izsák is részesülni fog egy bölcsődeépítési nagyprojekttel. Rideg László örömét fejezte ki, hogy Bács-Kiskun mint az ország legnagyobb mezőgazdasági termelője egy újabb helyi értékesítési ponttal gazdagodott. A köszöntők után elhelyezték az alapkövet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában