Kunbaracs

2019.03.08. 07:44

A céklának jutott a fő szerep a vegetáriánus ételkóstolón

Tavaszváró ízkavalkád címmel tartottak programot a minap a kunbaracsi faluházban. A különleges főzőbemutatón és ételkóstolón résztvevők hatféle vegetáriánus finomsággal ismerkedhettek meg. A foglalkozást követően alakult meg a Kunbaracsi Egészségklub, amely a tervek szerint havi rendszerességgel jelentkezik.

Gulyás Sándor

Az első klubfoglalkozás nem várt sikert aratott a fiatalabb és idősebb korosztály körében egyaránt

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

Kunbaracson közel két évtizede kiemelt jelentőséggel bír az egészséges életmód népszerűsítése. A település egészségterve 2000-ben készült el, a dokumentumban foglaltak szellemében több kezdeményezés is elindult.

– Kosárlabdapályát építettünk, játszóteret szépítettünk, meghonosítottuk az egészségtudatos szemléletet, melynek eredményeként az Egészségbarát Település címet is elnyertük. Ennek sorába illik a most alakult Kunbaracsi Egészségklub is – mondta el honlapunk érdeklődésére Hegedűs Lászlóné művelődésszervező, a Kunbaracs Könyvtár, Információs és Közösségi Hely vezetője.

A klub megalakulása előtt már voltak hasonló próbálkozások. A tavaly tavasszal megtartott egészségnapon a szűrővizsgálatok mellett a Két Madár Műhely jóvoltából az indiai ételeket is megkóstolhatták az idelátogatók, októberben pedig a tök kapta a fő szerepet.

– Idén első alkalommal a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat apropóján jöttünk össze főzni. Kézenfekvő volt, hogy a tél végén alapanyagként a kamrában az olyan sokat kerülgetett, lassan már „szottyadó” céklát választom a vegetáriánus menü elkészítéséhez. Az asztalra végül hatféle étel került, többek között burgonyakrémleves répával és céklával, tepsiben sült cékla és alma, vegetárius lasagne, céklás kölesrizottó, céklás saláta burgonyafészekben, céklás csokoládétorta málnával. A kakukktojás a lasagne volt, ami padlizsánból és spenótból készült, bár tehetünk bele céklát is – tudtuk meg Kenderesi Ilonától, a Két Madár Műhely alapító elnökétől, a klub életre hívójától.

A Kunbaracsi Egészségklub foglalkozásait a Kunbaracs Könyvtár, Információs és Közösségi Hely szervezésében a Két Madár Műhely szakmai támogatásával tartják. A vegetáriánus konyha iránt érdeklődők március 29-én találkoznak újra, a tagok ezúttal az indiai ételspecialitások elkészítésének rejtelmeivel ismerkedhetnek meg. Az előzetes elképzelések szerint az egészségklub foglalkozásai nem csak a főzésben merülnek ki. A tavaly márciusban megalakult helyi székhelyű Két Madár Műhely nyitott más jellegű egészségmegőrző programok megszervezésére és lebonyolítására is.

Az első klubfoglalkozás nem várt sikert aratott a fiatalabb és idősebb korosztály körében egyaránt
Fotó: Gulyás Sándor / Petőfi Népe

– Az egészségklub legnagyobb erénye nem egyszerűen az egészséges életmód és táplálkozás népszerűsítése, hanem a közösség, ami életre hívta és működteti. Bár a Két Madár Műhely biztosítja a szakmai hátteret, számomra a legfontosabb eredmény, hogy a főzés apropóján egy kis közösség kovácsolódik össze. A mai individualizált digitális világban az ehhez hasonló közösségi program igazi kincs – tette hozzá Kenderesi Ilona.

A program mindenki számára nyitott, amennyiben az alapanyagköltségekhez egy jelképes összeggel hozzá tud járulni. A technikai adottságok korlátozottak, ezért mindenképpen előzetes egyeztetés szükséges. Amennyiben az érdeklődés továbbra is fennmarad, a későbbiekben pályázatok segítségével, közösségi összefogással a technikai felszereltségen tudnak majd javítani.

Szárnyra kapott a Két Madár

A tavaly tavasszal alakult Két Madár Műhely székhelye Kunbaracs, telephelye azonban a Helvéciához tartozó tanyavilágban, Ludastón található. Az alapítók között kunbaracsiak, ladánybeneiek, kecskemétiek, hetényegyháziak és ballószögiek is találhatóak. Céljuk az életminőség javítása, a civilizációs ártalmak megelőzése és csökkentése. Az egyesület tervei között szerepel a jó kapcsolat kialakítása más településekkel, táborok, utazások és tanfolyamok szervezése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában