baja

2018.10.22. 11:43

Jelentős összegből korszerűsítik a konyhákat

Csaknem 150 millió forintból újulhatnak meg a közkonyhák Baján és a térség további három településén – jelentette be Zsigó Róbert.

PN

Baján, Dunafalván, Dusnokon és Sükösdön is energetikai fejlesztésekre nyílik mód, eszközöket vásárolhatnak, így korszerűbb és költséghatékonyabb épületekben folyhat majd a mindennapi munka – közölte az államtitkár-képviselő. Hangsúlyozta: az agrártárca szeptember végén több mint 50 millió forintot biztosított Csávoly, Érsekhalma és Sükösd konyhájának megújítására, ehhez jön hozzá az újabb 150 millió a választókerület településein.

– A fejlesztések azért is jelentősek, mert a négy konyhán megközelítőleg 1500-an étkeznek naponta, a legtöbben óvodások, általános és középiskolások. Mindannyiunk számára kiemelten fontos, hogy gyermekeink e fejlesztéseknek köszönhetően jobb minőségű ételt fogyaszthassanak, egy modernebb, megszépült környezetben – fogalmazott a képviselő.

Baján megközelítőleg 80 millió forint támogatásban részesült a Jelky András Szakgimnázium és Szakközépiskola. Építési és épületgépészeti, villamossági fejlesztések mellett a konyhai berendezések egy részét is lecserélhetik. Dunafalván az óvoda konyhája gondoskodik az iskolások és a szociálisan rászorulók ellátásáról. Itt a 13,6 millió forintos fejlesztés során a konyhában és az étkezőben is szigetelnek, nyílászárókat cserélnek, újfajta szellőzőrendszert építenek ki.

A dusnoki konyhára új bútorok, tárolók és pultok kerülhetnek, megújulhatnak a sütő- és főzőberendezések, kicserélik a nyílászárókat, az elszívórendszert, valamint újraburkolják és kifestik az épületet. Ehhez 19 millió forint támogatást kapott a település. Sükösd a szeptemberben bejelentett 16 millió után most 38,5 millió forinthoz jutott. Így az épületet leszigetelik, akadálymentesítik, kicserélik a burkolatot, kiépítik az új konyhai szellőzőt, valamint kicserélik a nyílászárókat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában