Kecskemét

2018.07.19. 07:00

Nem szivárog már el a víz a medencéből

186 millió forintból újították fel a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark nagymeden­céjét, amely a korszerűbb fűtésnek köszönhetően egy évben 6–7 hónapig használható.

Hraskó István

Az élményfürdő és csúszdapark – vagy rövidebben és közkedvelt nevén, a strand – nyitása a nyári iskolai szünet kezdetével szokott egybeesni. Idén ez egy építkezés miatt másként volt, jó két héttel később csobbanhattak az első vendégek – viszont az is igaz, hogy az elmúlt években ilyen léptékű fejlesztések nem is voltak a létesítményben.

Megújult az 50 méteres medence, mégpedig a Kecskeméti Sportiskola vízilabda-­szakosztálya sportfejlesztési programjának keretében. A felújítás 186 millió forintba került, ennek 30 százalékát, közel 56 millió forintot biztosított önerőként az önkormányzat, a fennmaradó 70 százalékot, 130 millió forintot pedig a szakosztály állta, a cégek által nyújtott TAO-támogatások révén. Ivkovicné Béres Tímea, a Hírös Sport Nonprofit Kft.-ből július 1-jével kivált Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott: a beruházással meg tudták menteni a nagyon leromlott állapotú medencét.

A legnagyobb problémák a medencében lévő hajszálrepedésekből adódtak, ezeken keresztül ugyanis a fürdővíz folyamatosan kifelé, a talajvíz pedig befelé szivárgott. Egy vízzáró réteggel és csempeburkolattal mindezt teljesen kiküszöbölték. Emellett megújult a gépészet, a vízforgató rendszer, és korszerűbb lett a fűtési rendszer is – tudtuk meg Ivkovicné Béres Tímeától. Kiemelte: főként a jobb fűtésnek köszönhetően a jövőben 6-7 hónapig – tehát akár kora tavasztól az ősz kezdetéig – használható a medence. Ez természetesen nagyon kedvező a kecskeméti pólósok szempontjából, hiszen javulnak az edzéslehetőségeik, és a medencében meccseket is lehet rendezni.

A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője elárulta: tervezik azt is, hogy a felújított medencéhez egy rolós fedést telepítenek, ez gátolná a víz párolgását és elősegítené melegen tartását.

A balesetveszélyes csúszda helyett most már egy biztonságos várja a vendégeket
Fotó: Bús Csaba

Lecserélték a veszélyes csúszdát

2003 májusában, nem sokkal a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark átadása után több súlyos sérüléssel járó baleset is történt az Őrült folyó elnevezésű piros csúszdán. Ezért ezt lezárták, és már nem is nyitották meg az elmúlt tizenöt évben. Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Petőfi Népének elmondta: időközben megváltoztak a szabványok, a csúszdát már le se lehetett volna vizsgáztatni, ezért egy régi adósságot törlesztve építettek a helyére egy teljesen újat 18 millió forintból. A Karmin Turbó 86 méter hosszú, és 12 méter magasból indul. Szenes Márton hozzátette: szeretné, ha minden évben megújulna valami a strandon, és igazi ünnep számukra, hogy most nyáron egyszerre két jelentős előrelépés is történt. És ami a fürdővendégeknek szintén fontos: közben a belépőjegyek árai sem emelkedtek.

Ezek is érdekelhetik