kecskemét

2018.07.08. 07:00

A kötélugrás a szenvedélyük

A kötélugrást mindenki ismeri, gyermekként gyakran élt e szenvedélynek. Azonban csak kevesen mondhatják el magukról, hogy ezt a sportot versenyszinten űzik. A kecskeméti kötélugrók csapata ebben a tanévben többször is dobogóra állhatott.

Sebestyén Hajnalka

A Csiperó fesztiválon is felléptek a kecskeméti kötélugrók

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

A nyári szünet első heteiben sem unatkoztak a kecskeméti kötélugró csapat tagjai. Az elmúlt héten táboroztak, miközben készültek a Csiperó fesztiváli fellépésükre.

A kötélugró lányok csapatát elsősorban a Református iskola diákjai alkotják. Ebben a tanévben sorra remekeltek a versenyeken, de ahhoz, hogy ilyen szép eredményeket érjenek el, több év gyakorlásra volt szükségük. A csapat története hat évre tekint vissza. A kezdetekről Andrássyné Dolog Éva tanítónő mesélt.

– Egy iskolai táborban figyeltem fel két lány ugrókötelezésére. Speciális mozgást láthattam tőlük, ami magával ragadott – emlékezett vissza. – Testnevelést is tanítóként mindig tetszett ez a sportág, de korábban nem mélyültem el benne. Mint megtudtam tőlük, Kiskunfélegyházáról jár át edzőjük, Vízhányó Emília, aki épp abbahagyja az oktatást. Szerette volna valakinek átadni a stafétát. Én vállaltam, és néhány héten belül, a tanév kezdetével már elindítottam saját szakkörömet a Refiben.

A tanítónő kezdetben nyolc másodikos kislányt edzett, az évek alatt folyamatosan nőtt a létszám.

– A kötélugró sportnak számos előnye van – tette hozzá. – Segíti a mozgáskoordinációt, fejleszti a ritmusérzéket, erősíti a koncentrációt, a gyerekek megtanulnak egymásra figyelni és kifejlődik bennük az egymás iránti segítségnyújtás. A keresztező mozgások a jobb és a bal agyféltekét egyaránt megmozgatják, mely segíti a tanulást. Ráadásul minden óra vidám hangulatban zajlik. A kezdetektől az volt a célom, hogy olyan edzésben legyen részük, ami nem a versengésről szól. Csak bemutatókat tartottunk, nem jártunk versenyezni. Így az ugrókötelezés senkiben nem keltett megfelelési kényszert. Csak örömből éltek e szenvedélynek. Vidámak voltak, miközben mozogtak – jegyezte meg.

A kötélugrás nem egyszerű sport. Évekig tanulni kell, mire eredményt hoz. Speciális ugrókötelet használnak hozzá, mely súlyosabb, így nagyobb lendületet ad a gyakorlatok során.

– Miután az alapmozgásokat elsajátították a gyerekek, ki kell várni, míg fejben is összeáll a gyakorlatsor. Meg kell tanulniuk, hogy mikor és merre tekeredik a kötél. Ezekhez hosszú időre van szükség – magyarázta a tanítónő.

Két évvel ezelőtt már 45-en jártak Andrássyné szakkörére, fiúk és lányok vegyesen. Egyszer csak megtörtént az, amire nem számított a tanítónő.

– Egyik nap elém álltak a lányok, és azt mondták, versenyezni szeretnének. Szíven ütött a dolog. Nem akartam az izgalmat, vagy azt, hogy féljenek a pontozásoktól. De hajthatatlanok voltak. Végül sikerült, és örömmel tapasztaltam a lányokon, hogy nem a félelem, hanem egy másfajta, jó izgalom lett úrrá rajtuk versenyzés közben – mondta a tanárnő.

A versenyen a legtapasztaltabbak indultak: a Refiből Kis-Juhász Eszter, Füzesi Réka, Farsang Kata, valamint a kodályos Walton Kitti.

Ebben a tanévben azonban Andrássyné megvált a csapattól, saját tanulmányai miatt átadta a stafétát egy fiatal tehetségnek, Varga Máténak. A 17 éves szentesi fiú Európa-­bajnok páros kötélugró, így kiváló kezekbe került a csapat. A versenyzés folytatódott.

– Nincsenek rá szavak, milyen nagyszerű érzés, hogy ilyen fiatalon már saját csapatot edzhetek – árulta el Varga Máté. – Szívesen járok át edzést tartani, versenyre felkészíteni a lányokat. Szépen fejlődnek, melynek eredményét a tanév során számos alkalommal bizonyították a különböző versenyeken és a diák­olimpián. A kötélugrók csoportja jelenleg a Katonatelepi Sportegyesület keretei között tartja foglalkozásait, ahol önkéntes szülők fogják össze a csapatot, szervezik az edzéseket, programokat és a fellépéseket.

A Csiperó fesztiválon is felléptek a kecskeméti kötélugrók
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Önbizalmat ad a kötélugrás

Kiss-Juhász Eszter és Füzesi Réka a kezdő csapat tagja, hat éve űzik a kötélugrást. Eszter elmondta: eleinte nehezen ment, de aztán beletanult. Imádja a zenés, bonyolult koreográfiákat, melyek sok pontot érnek a versenyen. A triplákat még gyakorolnia kell, de az eredmény magáért beszél. Farsang Kata tapasztalt versenyzőként mindig szívesen segíti az újakat, a kisebbeket, hogy ők is mielőbb elsajátítsák az kötélugrás alapjait. Walton Kitti két éve csatlakozott a csapathoz. Abban látja a kötélugrás előnyét, hogy nagyon jól összehozza a csapatot, és önbizalmat ad a mindennapi élethez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában