Gyula atya úgy véli, a jó közösség biztonságot ad

– Mit jelent Önnek ez a díj?

– Nem éreztem soha azt, hogy olyan extra dolgot tettem volna a városban, ami miatt jogosult lennék erre a magas szintű kitüntetésre. Még inkább fokozódott bennem a meglepetés, amikor az indoklás is világossá vált számomra. Elmondhatom azt, hogy mindig felhőtlen volt a kapcsolatom az önkormányzattal, amely rendszeresen támogatja egyházközségünk törekvéseit. Megszámlálhatatlan városi és egyházközségi eseményt teljes egyetértésben tudtunk megszervezni. Azt gondoltam, hogy az önkormányzat ezt a felhőtlen kapcsolatot ismeri el a díjjal. De nem. Az indoklás szerint a Szent István egyházközségben végzett több évtizedes áldozatos munkámért kaptam a kitüntetést. Még inkább növeli ennek az elismerésnek a fontosságát számomra, hogy a város vezetése kívülről látta és értékelte azt, hogyan végzem a templomon belül a hivatásomból fakadó szolgálatot. A díj egyfajta kötelezettséget jelent számomra, mert nem okozhatok csalódást azoknak, akik bíztak bennem, akik ezt a kitüntető címet megszavazták. Arra kötelez, hogy még jobban tegyem a dolgom.

– Mióta szolgál Félegyházán?

– Félegyházi szolgálatom két szakaszból áll: 1985–1991 között voltam káplán a Szent István-templomban Stein Ernő kanonok mellett, majd 3 évig Kerekegyházán, 8 évig pedig Kiskunmajsán és környékén teljesítettem szolgálatot. Félegyházára 2002-ben jöttem vissza már plébánosként, de közben sem szakadt meg a kapcsolatom a várossal. Visszajártam tanítani, esketni, keresztelni, temetni. Papi életem 35 évéből 22 év ténylegesen is ehhez az egyházközséghez köt. Már elmondhatom magamról, hogy félegyházi vagyok.

– Meséljen, hogy telik egy plébános napja?

– A hétköznapjaim meghatározó része a hitoktatás. A Batthyány-iskolában elsőtől nyolcadik osztályig tanítok hittant. Emellett a Móra Ferenc Gimnáziumban és a Waldorf Iskolában is tanítok. Fontos feladata az életemnek a házasságra készülő fiatalok felkészítése. Természetes, hogy mindennap részt veszek a szentmisén. Ezen kívül még feladatom a kiskunfélegyházi és környékbeli plébániák összefogása. Az atyákkal minden hónap első hétfőjén találkozunk, hogy megbeszéljük a problémáinkat, örömeinket, feladatainkat. Amikor érsek atya ezt a feladatot rám bízta, az egyik legfontosabb célkitűzésnek azt tartottam, hogy összetartó papi közösséget szervezzek. Fontos része még az életemnek, hogy egyházközségünkben olyan programokat szervezzek, amelyek a közösségépítést szolgálják. Kirándulásokra, táborokba viszem a hittanos gyerekeket, családi majálisokat, többnapos zarándoklatokat szervezek a felnőtteknek. A közösségépítés számomra azért nagyon fontos, hogy az emberek összetartsanak. Mert aki magára marad, az elveszik. Azt szeretném, hogy a közösségünkhöz tartozó emberek ki tudjanak lépni a napi feladataikból, hogy töltekezzenek, együtt legyenek, beszélgessenek hasonló gondolkodású emberekkel. Mert a közösség, a közösségi élmények egyfajta biztonságot adnak az embernek.

– Mennyire fogékonyak ezekre a programokra a félegyháziak?

– Azt érzem, hogy jó a helyzet, mert kezdeményezéseink nem süket fülekre találnak. Egyre többen vannak, akik ezt értékelik, ezekbe bekapcsolódnak. Sőt vannak, akik ezekért az értékekért áldozatot is hoznak. Az események szervezése nemcsak feladatot, hanem élményt is jelent számomra. Ha ebből nem tudnék meríteni, akkor villany­szerelő lennék újra. Ezek az élmények adnak erőt, hogy továbbmenjek és újabb eseményeket szervezzek, újabb terveket valósítsak meg.

– Most milyen tervei vannak?

– A legnagyobb cél mindig az, hogy az egyházközség jövőjét építsük. A legfontosabb jövőbeni tervünk egy új közösségi ház építése, amit hamarosan elkezdünk.