kecskemét

2018.03.19. 16:20

Pilótafülkébe és katapultülésbe is beülhettek az érdeklődők Kecskemét főterén

Idén ünnepli megalakulásának 170. évfordulóját a Magyar Honvédség, míg kereken a századikat a Magyar Légierő.

Hraskó István

Fotó: Hraskó István

Ez jó apropó volt arra, hogy március 15-től a népművészek mellett a katonák is kitelepüljenek a főtérre, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei irodája szervezésében, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, az MH Légijármű Javítóüzem és a Jetfly.hu segítségével.

Egy MiG-21-es pilótafülkéjébe és egy L-39 Albatros katapultülésébe is beleülhettek az érdeklődők, de akiket vonz a repülés, kipróbálhatták a MiG-29-es szimulátort is, vagy beöltözhettek egy Gripen-hajózó ruhájába. A gépkarabélyokat, mesterlövészpuskákat és rakétavetőket is megnézhették az arra járók, és aki kíváncsi volt, a tartalékos vagy szerződéses állományhoz való belépésről is kaphatott információt Durgó Tamás őrnagytól, a toborzóiroda vezetőjétől.

– A zord időjárás ellenére is szép számmal voltak látogatóink. Olyan is akadt, aki konkrét kérdéssel keresett meg minket, mert már korábban tájékozódott a katonai pályáról – mondta el Durgó Tamás.

A szimulátort is örömmel próbálták ki a repülés iránt érdeklődők Fotó: Hraskó István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában