Kecskemét

2018.03.07. 12:40

Közösen sétáltak a logopédia európai napján

Városi sétára invitálta a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat a Kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) beszédjavító tagozata kedden a logopédia európai napján.

Gulyás Sándor

Fotó: Gulyás Sándor

A négy beszédjavító osztály tanulói és a Juhar utcai tagintézmény óvodásai a Móra Ferenc Általános Iskolából indultak a városközpontba, ahol az érdeklődők találkozhattak a beszédjavító tagozat munkatársaival, illetve információkat kaphattak az itt folyó munkáról.

– A figyelemfelhívó séta célja, hogy ráirányítsuk a társadalom figyelmét a kommunikációs zavarok sokféleségére, azok lehetséges következményeire, a prevenció fontosságára – tájékoztatták lapunkat a rendezvény szervezői, Farkas Imréné, a beszédjavító tagozat munkaközösségének, valamint Bodor Éva, az EGYMI logopé­diai munkaközösségének vezetője.

A séta végállomásán, a nulla kilométerkőnél a diákok és pedagógusaik gyermekdalokat, játékokat és mondókákat adtak elő, majd a műsor zárásaként lufikat engedtek a magasba.

Március 6-a 2004 óta a logopédia európai napja. Hazánkban 2012 óta tartanak ezen a napon rendezvényeket, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a kommunikációs zavarok sokféleségére, az életminőségre gyakorolt hatásaira, valamint a logopédiával kapcsolatos kérdésekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában