Kecskemét

2024.01.25. 12:14

Előbb elemelte a slusszkulcsot, majd elvitte eladni a lopott autót

A kecskeméti őrizetbe vettek egy 29 éves asszonyt, aki a gyanú szerint még tavaly augusztusban surrant be egy lakásba.

Tapodi Kálmán

Egy 29 éves tatárszentgyörgyi asszony lopta el az autót

Fotó: police.hu

Egy 70 éves kecskeméti lakos tett feljelentést még múlt év augusztus 25-én a rendőrségen. Elmondta, hogy egyedül él egy társasházi lakásban, melynek egyik helyiségéből kiment az előszobába, észrevette, hogy hiányzik az ajtóból a kulcsa, majd felfedezte, hogy eltűnt a bankkártyája, valamint az autója forgalmi engedélye és az indítókulcsa.

A rendőrök a biztonsági és térfigyelő kamerák felvételei alapján kiderítették, hogy az ismeretlen tolvaj – egy fiatal nő – egy Opellel érkezett a bűntény helyszínére. Ezt az autót és a használóját lenyomozva azonosították a besurranót, egy 29 éves tatárszentgyörgyi asszonyt, aki a lopott kocsit időközben már értékesíteni is akarta egy másik városrészben. Az autót egy ismerősének ajánlotta megvételre, aki azonban élt a gyanúperrel, és a tudakozón keresztül felhívta a tulajdonost, aki a rendőrökkel együtt az eladás helyszínére ment, ahol megakadályozták az illegális ügyletet.

A lopás bűntettével gyanúsítható nő a kihallgatását követően szabadlábon védekezhetett, de az első adandó alkalommal eltűnt a lakcíméről, ezért ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki. A nyomozók január 24-én elfogták és előállították. A rendőrség az eljárást az asszony őrizetbe vétele mellett folytatja, valamint az ügyészségen a letartóztatását is kezdeményezték – közölte a vármegye rendőrsége a police.hu oldalon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában