Közlekedésrendészet

2023.10.31. 14:47

Több mint kétezren lépték túl a sebességhatárokat Bács-Kiskunban

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2446-an lépték át.

Baon.hu

Fotó: police.hu

A jogsértések elkövetőinek minimum 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük. Az a sofőr, aki Lakitelek belterületén 111 kilométer/órával közlekedett, valamint egy másik autós, aki az 5-ös számú főúton 90 kilométer/óra helyett 172 kilométer/órával hajtott, ennél magasabb összegű bírságra számíthat – közölte a rendőrség.

A folyamatos figyelemfelhívó akciók ellenére még mindig negyvennégy olyan autóvezetőt igazoltattak a járőrök, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Közülük hárman balesetet okoztak.

Bács-Kiskun vármegye közútjain egy hét alatt ötvennyolc olyan baleset történt, amely rendőri intézkedést igényelt.

Az előttünk álló hét ismét a láthatóság jegyében telik. Most a vármegyei és a kecskeméti közlekedési szakemberek hívják fel a városlakók figyelmét arra, hogy akár kétkeréken, akár négykeréken közlekedünk, a saját biztonságunk egyik fő záloga a jól-láthatóság.  A vármegyei rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési munkatársai és a Gong Rádió 2023. november 3-án délután a Főtéren várják az érdeklődőket egy nyereményjátékkal egybekötött rendezvényen. Sötétedés után a vállalkozó kedvű jelentkezők rendőri felvezetéssel, közösen kerékpározhatnak a városban. Az eseményről bővebb tájékoztatást a „Bács-Kiskun vármegyei rendőrség” Facebook-oldalán és a Gong Rádió különféle elérhetőségein szerezhetnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában