Pályaválasztás

2022.11.30. 10:56

Tömegoszlatás is volt a rendőrségi pályaorientációs napon Kiskunhalason – galériával

Pályaorientációs napot tartottak a Készenléti Rendőrség kiskunhalasi, Keceli úti telephelyén, ahol a KSZC Dékáni Árpád Technikum rendészhallgatói ismerkedtek a rendőrség különböző szakágaival. Egy rendőrségi tömegoszlatáson is részt vettek a diákok, akik a végén megtapsolták az egyenruhásokat.

Pozsgai Ákos

Egy rendőrségi tömegoszlatáson is részt vettek a diákok

Fotós: Pozsgai Ákos

A rendész tanulók pályaválasztását segítette a Készenléti Rendőrség és a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közös rendezvénye. A diákok a tematikus nap keretében a rendőrség különböző munkaterületeivel ismerkedtek, így betekintést kaptak a nyomozók és a bűnügyi technikusok mindennapi életébe, a bűnügyi technikai eszközökkel ismerkedtek.

A rendőrség udvarán a csapatszolgálati feladatokat mutatták be az egyenruhások, ahol egy valósághű tömegoszlatásnak is résztvevői lehettek a diákok, amely néhány mozzanatában még úgy is meglehetősen élethűre sikeredett, hogy a rendőrök nem használtak olyan bevetési eszközöket és nem alkalmaztak olyan fogásokat, amiket éles helyzetben alkalmazni szoktak a rendőri csapaterők, nem volt gázspray és nem volt sokkoló. A diákok a bemutató végén megtapsolták a rendőröket.

Ismerkedtek a rendőrség speciális fegyvereivel, a testpáncél öltözettel, a gépjármű megállítás szabályaival, a különböző csapatszolgálati feladatokkal, a határrendészeti feladatokkal, az okmányok eredetiségének vizsgálatával és a Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltség munkatársainak közreműködésével az elfogó kutyákkal is megismerkedhettek a tanulók.

– Igyekeztünk olyan programokat összeállítani, hogy még inkább felkeltsük a diákok érdeklődését a rendőri munka iránt, amibe be is vontuk őket, hogy érezzék, egy-egy ilyen intézkedésnek a légkörét.

A fiatalok nagyon nyitottak voltak rá és aktívan részt is vettek benne – összegezte a tematikus napot Béres István alezredes, a Készenléti Rendőrség osztályvezető-helyettese.

Dr. Bátori Gábor alezredes, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság megbízott vezetője kiemelte, hogy igyekeztek átfogó képet adni a rendőri munka mindennapjairól. 

– A rendőrség teljes állománya számára fontos, hogy a toborzás megfelelő ütemben folyjék, ennek egyik állomása volt a mai nap, ahol a rendészeti fakultációban tanuló fiatalok olyan élményekkel gazdagodtak, ami segíti őket a pályaválasztásban, és abban bízunk, hogy mielőbb sorainkban tudhatjuk őket – tette hozzá a kapitányságvezető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában