Kiskunhalas / Tompa

2022.05.25. 10:17

Boltokba törtek be a fiatalok, az okozott kár nagyobb mint a zsákmányuk

A fiatalkorú férfi három, felnőtt társa pedig két betöréssel gyanúsítható. A kiskunhalasi rendőrök mindkettejüket őrizetbe vették.

baon.hu

Fotó: police.hu

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai kedden kora reggel őrizetbe vettek egy 19 éves kiskunhalasi és egy 17 éves tompai lakost. A fiatalok a gyanú szerint három nappal korábban betörtek egy pékségbe, az elfogásuk előtti napon pedig egy áruházba. Mindkét helyről kisebb összegeket – váltópénzt – vittek el, azonban a rongálással nagyobb kárt okoztak – közölte a rendőrség.

A közleményből kiderül, hogy a fiatalkorú gyanúsított egy április végi éjjelen egy tompai boltban is járt. A betörést követően itt is némi készpénzt vett magához, ám az üzlet riasztója megszólalt, így menekülőre fogta volna. Addigra azonban az ajtónál megjelentek a rendőrök és a polgárőrök, így próbált alternatív útvonalat választani a távozáshoz. Áttört egy gipszkarton falat, majd egy felső bukóablakon akart kibújni, de nem járt sikerrel. Majd a tejes és a húsos pultban bujkált, amivel 400 ezer forintot meghaladó rongálási kárt okozott.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását.

Fotó: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában