kék hírek

2021.06.07. 14:38

Bulizni akart, ezért lekapta a lábbilincset a kecskeméti férfi

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársai 40 perc alatt elfogták és előállították a szórakozni vágyó gyanúsítottat.

baon.hu

Forrás: police.hu

Jelzés érkezett június 4-én 22 óra 30 perckor a kecskeméti rendőrségre, mely szerint az egyik bűnügyi felügyelet alatt álló gyanúsított megrongálta a rá felhelyezett lábbilincset. A járőrök azonnal a megadott címre mentek, ahol kiderült, hogy az egyébként lopás miatt kényszerintézkedés alatt álló férfi szórakozni indult a városba. Ennek azonban akadálya volt a rá felhelyezett lábbilincs, ezért azt eltávolította.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Járőr- és Őrszolgálati Alosztályának munkatársai nagy erőkkel kezdték keresni a szökevényt, melynek eredményeként alig 40 perccel később felismerték a belvárosban. A 21 éves férfit az egyenruhások elfogták és előállították.

A most már fogolyszökés vétségével is gyanúsítható tolvajt kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában