KÉK HÍREK

2020.09.17. 15:57

Szabadulószobával segítik a bűnmegelőzést Félegyházán

A kábítószer-fogyasztás káros hatásaira és az internet veszélyeire hívják fel a fiatalok figyelmét azokban a szabadulószobákban, melyeket a félegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ pincerendszerében alakítottak ki. Az ünnepélyes átadót tegnap tartották meg.

Vajda Piroska

Forrás: police.hu

A szabadulószobák megvalósításával folytatódott a helyi önkormányzat, a rendőrség, a Kreatív Mozaik Alapítvány, a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Kiskun Múzeum közös, nagyszabású bűnmegelőzési programja.

Csányi József polgármester a szabadulószobák átadását megelőző sajtótájékoztatón elmondta, elégedett a félegyházi rendőrség bűnmegelőzési munkájával, mert Félegyháza biztonságos város, amit a statisztikák is alátámasztanak. Hozzátette, az önkormányzat azért állt a kezdeményezés mellé, mert azt szeretnék, hogy a félegyházi fiatalok ne váljanak semmilyen bűncselekmény áldozatává.

Timafalvi László rendőr ezredes, kapitányságvezető elmondta, bűnmegelőzési programjukkal korábban az idősebbeket, most pedig a fiatalabb korosztályt szeretnék megszólítani. Hozzátette, a bűnmegelőzési munka eredményességét nehéz számokkal alátámasztani. Az azonban biztató jel, hogy Kiskunfélegyházán jelentősen, 26 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. Ugyanakkor számos pozitív visszajelzést kapnak, melyek igazolják bűnmegelőzési munkájuk eredményességét. A napokban például egy unokázós csalás hiúsult meg, mert az érintett idősek tájékozottak voltak.

Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke példaértékűnek nevezte a félegyházi rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkáját. Mint mondta, a jövő bűnmegelőzési módszereinek felkutatásában és terjesztésében Félegyháza az országban messzemenően élen jár. Rövid időn belül három olyan programot alkottak, amelyek a visszajelzések alapján nagyon sikeresek voltak.

Az elnök arról is szólt, hogy ma már a régi, poroszos módszerrel, az úgynevezett frontális oktatással nem lehet a fiatalokat hatékonyan megszólítani. Csak az élményalapú, interaktív információátadás lehet eredményes. Az így szerzett tudás biztosítja, hogy a fiatalok kényes döntési szituációkban a jobb utat válasszák a rossz helyett. A szabadulószobák is erre tanítják őket.

Gratzer-Sövényházy Edit, a Belügyminisztérium főosztályvezetője a program szereplőinek példaértékű összefogását emelte ki a sajtótájékoztatón.

Dr. Horváth-Rekedt Gréta bűnmegelőzési főelőadó elmondta, bűnmegelőzési programjuk új eleme, a Valaki lakik a város alatt címet viselő szabadulószobák két témát dolgoznak fel: a kábítószer-fogyasztás, illetve az internet veszélyeire szeretnék felhívni a felső tagozatos és a középiskolás diákok figyelmét. Ezzel párhuzamosan tovább folytatódik a Boróka veled van kutyaterápiás foglalkozás, amely a szociális- és viselkedészavaros gyerekeknek szól és az erőszak, illetve agresszió kezelését célozza. Az Anti Betyár interaktív bűnmegelőzési játék is folytatódik a Kiskun Múzeum egyedülálló börtönmúzeumában, ahol szintén játékos formában a legfontosabb vagyonvédelmi ismereteket sajátíthatják el a résztvevők.

Dr. Horváth-Rekedt Gréta arról is beszámolt, hogy továbbfejlesztett formában folytatják az Érték-mérték színházi nevelési programot, amelyben a felső tagozatosok diákok számára színházi jellegű nevelési foglalkozásokat tartanak a kirekesztés és a bántalmazás témakörében.

Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában