KECSKEMÉT

2020.01.30. 17:30

Letartóztatásban a több baleset okozásával gyanúsított ittas vezető

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 53 éves földeáki nőnek a letartóztatását, akit súlyos testi sértést okozó ittas járművezetéssel, valamint további ittas járművezetéssel és cserbenhagyás vétségével gyanúsítanak.

baon.hu

Forrás: police.hu

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020. január 27. napján Kecskeméten a Nyíri út és a Lunkányi utca kereszteződését követő zebrán ittassága miatt nem adott elsőbbséget egy gyalogosnak, akit elütött. A gyalogos életveszélyes sérülést szenvedett. A gyanúsított vezetői engedélyét a helyszínen elvették, azonban ennek ellenére gépkocsijával Kecskemétről Soltvadkertre közlekedett, ahol összeütközött egy személygépkocsival, majd a helyszínről elhajtott.

Ebben a balesetben személyi sérülés nem történt. A bíróság a gyanúsított letartóztatását a jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el. A gyanúsítottal szemben korábban már indult ittas járművezetés miatt büntetőeljárás.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és a védő jelentettek be fellebbezést enyhébb kényszerintézkedés érdekében. A bejelentett fellebbezésekről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!