Kecskemét

2019.02.08. 12:16

Elfogták a rendőrök a Szimferopol téri kerítésrongáló fiatalokat

A kecskeméti nyomozók beazonosították azokat a fiatalokat, akik a gyanú szerint több kerítéselemet is kidöntöttek és megrugdostak a Széchenyivárosban.

baon.hu

Mint arról a Baon.hu is beszámolt, 2019. január közepén Kecskeméten, a Szimferopol téren található játszótér kerítésének több elemét ismeretlen elkövetők kidöntötték, valamint megrugdosták. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság bűntett és rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A városrészen található térfigyelő kamerák felvételeit elemezve a nyomozóknak feltűnt egy 6 fős társaság. Az adatgyűjtés során pár nappal később a helyszín közelében hasonló kinézetű fiatalokat igazoltattak, akikről kiderült, hogy szerepelnek a lefoglalt felvételeken.

Az eljárás során kiderült, hogy két fiatalkorú és egy gyermekkorú követhette el a bűncselekményt, akik kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.

Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában