phoenix-Mecano kecskemét Kft.

2020.05.16. 11:30

Nem kényszerültek a járvány miatt dolgozók elbocsátására

A Phoenix-Mecano Kecskemét Kft. a megye tizedik legjelentősebb vállalata. A megyeszékhelyen közel 900 ember dolgozik a cégnél, melynek 2018-as árbevétele 37,4 milliárd forint volt. A termékeik nagy részét exportálja a vállalat. Dr. Nagy Zoltán igazgató tájékoztatta hírportálunkat a válság miatti új kihívásokról.

Barta Zsolt

A koronavírus miatt kialakult világjárvány a gazdasági élet szinte minden szegmensére hatással van. A 2008-as válság alapvetően pénzügyi természetű volt. A pandémia ennél sokkal átfogóbb, egyúttal összetettebb változást generált, amely hatása alól egyetlen terület sem vonhatja ki magát – mondta Nagy Zoltán.

A szükséges intézkedésekről megtudtuk, hogy a járványveszély idején a társaság tevékenységét a stabil működés fenntartása, dolgozóik és partnereik egészségének megóvása, valamint a megrendelői igények magas színvonalú kielégítése határozza meg. Ennek megfelelően a veszélyhelyzet kihirdetésekor bevezetésre kerültek azok a kockázatcsökkentő óvintézkedések, amelyek lehetővé teszik a biztonságos működést. Szigorú szabályok határozzák meg a telephelyre történő beléptetést, a munkába járást és a munkavégzés feltételeit egyaránt. Az új szabályozás bevezetése zökkenőmentesen történt, hiszen közös érdekük, hogy a legbiztonságosabb megoldásokat válasszák.

Megkérdeztük, hogy bocsátottak-e el munkatársakat.

– A Phoenix-Mecano Kecskemét Kft. megrendelésállomá­nya igen magas. A pandémia miatt értelemszerűen fokozott igény jelentkezett a kórházi ágyemelők iránt. Az egész világgazdaságot jellemző bizonytalanság miatt természetesen fel kell készülnünk bizonyos mértékű visszaesésre, de jelenleg teljes kapacitással működik a vállalat. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez maradjon a meghatározó tendencia, és továbbra se legyen szükség elbocsátásra. Büszkék vagyunk rá, hogy társaságunknál sem elbocsátásra, sem bércsökkentésre nem került sor.

Arra a kérdésre, hogy igénybe vettek-e olyan cégtámogatást, amelyet a kormány a gazdaság megmentése érdekében bevezetett, az igazgatótól megtudtuk: mivel vállalatuk az elmúlt hónapokban teljes kapacitással működött, céltámogatás igénybevételére nem volt szükség. Azonban a megrendelésállomány visszaesése esetén a gazdaságmentő intézkedések fontos segítséget jelenthetnek.

Az alkalmazotti bónuszösszegekről megtudtuk, hogy a cég üzemi tanácsával egyeztetve, annak jóváhagyásával a cafeteriát jelenléti bónuszrendszer váltotta fel december 31-ével. A járványveszély miatt enyhítettek ennek feltételrendszerén – hiszen nagyon fontos, hogy aki beteg, maradjon otthon, és csak teljes felgyógyulását követően, egészségesen álljon ismét munkába. Ezért a jelenléti bónuszt minden kollégájuk megkapja – a próbaidős munkavállalók kivételével. A negyedéves bónusz – az egyéb juttatásokra, illetve a bizonytalan helyzetre való tekintettel – nem került kifizetésre, azonban az április havi eredmények és dolgozóik elkötelezett hozzáállása miatt rendkívüli bónuszjutalomban részesültek munkavállalóik.

– A cégcsaládon belül a kecskeméti gyár helyzete erősödik vagy sem a válság miatt? – kérdeztük az igazgatót.

– A Phoenix-Mecano Kecskemét helyzete stabil a cégcsoporton belül. Legfontosabb feladatunknak azt tekintjük, hogy a megszokott magas színvonalon, maximálisan megbízhatóan teljesítsük a megnövekedett megrendelésállományt – mondta az igazgató.

Dr. Nagy Zoltán, a Phoenix-Mecano Kecskemét Kft. igazgatója
Fotó: Petőfi Népe

Az idei terveket azonban vala­melyest felülírta a válság.

– Egy krízisből azok a vállalatok kerülhetnek ki megerősödve, amelyek rugalmasan reagálnak az új kihívásokra. A pandémia természetesen módosította az idei terveket, azonban a megnövekedett vevői igények azt jelzik, hogy jó úton járunk. Az idei évre a jelenlegi előrejelzések biztatóak. Mindent megteszünk azért, hogy az év hátralevő részében is megőrizzük társaságunk eredményességét – mondta el Nagy Zoltán.

Ezek is érdekelhetik