galériával

2020.04.15. 09:40

Huszonkétezer kacsát öltek le Kiskunmajsán

Huszonkétezer növendékkacsát öltek le kedden egy kiskunmajsai telephelyen.

Tapodi Kálmán

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint: a laboratóriumi vizsgálatok igazolták a madárinfluenza vírus jelenlétét az állományban. A szárnyasokat a városszéli telephely területén kiásott hatalmas gödörben földelték el. A Nébih portálunkhoz eljuttatott közleménye szerint: az érvényes állategészségügyi előírások indokolt esetben lehetővé teszik az elhullott és a leölt állatok helyben, elásással történő ártalmatlanítását. Mint írták: a „végrehajtás szervezetten, védőszerelésben, megfelelő gépek, eszközök és a földterület azonnali fertőtlenítése mellett valósult meg.”

A madárinfluenza-járvány március 26-ai megjelenése óta Bács-Kiskun és Csongrád megyében 121 nagylétszámú telepen mutatták ki a vírust, ami miatt összesen mintegy 1,5 millió baromfi leölésére került sor. A legsúlyosabban érintett terület Bács-Kiskun megye Kiskunfélegyházi Járása.

A betegséggel kapcsolatos információk elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Bács-Kiskun megyei baromfitelepeken intézkedett a Nébih

Két, egymással szomszédos baromfitartó telepet ellenőriztek a Nébih szakemberei április elején Bács-Kiskun megyében. A hatóság képviselői mindkét gazdaságban jócskán tapasztaltak járványvédelmi hiányosságokat, ami a madárinfluenza-járvány miatt kiemelt kockázatot jelent mind az ott tartott állatok, mind a környező állományok szempontjából – írja a Nébih.

Az első gazdaságban több mint 3000, ún. sovány ludat tartanak. A Nébih ellenőrei a helyszínen azt tapasztalták, hogy maga a telep ugyan bekerített, a kapuk azonban nem zártak és nem is zárhatóak. A hiányosságok között említhető továbbá, hogy a három bejárat közül csak az egyiknél alakították ki a fertőtlenítést biztosító belépőfelületet, az alomszalmát pedig a telep mellett, fedetlenül tárolták.

A szomszédos második gazdaságban több mint 5000 pekingi kacsát nevelnek. A helyszínen három fóliaistállót találtak az ellenőrök, azonban semmilyen további, az állattartó telepeken előírt, illetve szokásos létesítmény nincs a területen. A telep bejáratánál nincs kialakítva kerékfertőtlenítő, továbbá hiányoznak például a szociális helyiségek, az állati hullatároló és boncoló, de még takarmánytároló sem áll rendelkezésre. Az állattartó a szomszédos telep létesítményeit használta és a takarmányt is onnan hozta át. A megfelelő (fekete-fehér rendszerű) személyi beléptetésre sincs lehetőség.

Mindkét baromfitelep esetében elmondható, hogy az állatok – a madárinfluenza miatt elrendelt zártan tartás ellenére – az ellenőrzés időpontjában a szabadban tartózkodtak és kifutójukban nem volt madárháló felszerelve. Utóbbi azért lenne elengedhetetlenül fontos, mert az védené az állományt a vadmadarakkal való közvetett vagy közvetlen érintkezéstől.

A felsorolt hiányosságok miatt a szakemberek mindkét helyszínen azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását rendelték el. Az állattartókkal szemben hatósági eljárás indult.

 

Ezek is érdekelhetik