Szűts Tamás

2024.01.17. 11:20

Színésznek állt a félegyházi szobrászművész

A kor csak egy szám. Mindegy, hány éves az ember, azt mindenki maga dönti el, hogyan éli meg a korát. Szűts Tamás, félegyházi szobrászművész bár már nyugdíjas, de ez egy cseppet sem zavarja abban, hogy új dolgokat próbáljon ki, új dolgokat tanuljon. Most éppen a színészmesterséget gyakorolja. Mint mondta, túl a hetvenen a színpadon találta meg a boldogságot.

Vajda Piroska

Szűts Tamás Csaba királyfi szerepében

Fotó: Kapott fotó

Szűts Tamás elsőként 2015-ben lépett színpadra. Gellért Imréné Etelka, az orgoványi Karakterek Színjátszócsoport alapítója és vezetője kérte fel, hogy szerepeljen Az asszonyok dicsérete – Vilma című darabban. A színdarab Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő életét mutatja be. Ebben debütált a félegyházi szobrászművész, az orvosnő férjét, gróf Szilassy Györgyöt alakította. 

De nem ez volt az első kapocs a színjátszó csoporthoz. Először mint fotós csatlakozott az alkotógárdához. A darab rendezője, Gellért Imréné régóta ismerte már Szűts Tamást, aki Orgovány híres szülöttjéről, dr. Tóth Zoltán professzorról készített domborművet, ami a község központjában látható. Etelka tudta, hogy a szobrászművész egyik korai szerelme a fotózás volt, ezért felkérte, hogy A gyógyítás a művészetben című előadáshoz készítsen fotósorozatot orvosnőkről, munka közben. Tamás örömmel vállalta a feladatot. A fotós bemutatkozás sikerén felbuzdulva pedig jöttek a további felkérések. 

Második szerepét Lezsák Sándor,  Atilla fia, Csaba királyfi című romantikus népszínmű orgoványi ősbemutatójában kapta, ahol Csaba királyfit alakította – sorolta a művész. 

Semmelweis Ignácot alakítva
Fotó: Kapott fotó

Elmondta a legnagyobb élmény mégis az volt számára, hogy eljátszhatta Semmelweis Ignácot. A darab az anyák megmentőjének drámai küzdelmeit mutatja be. Életének arra a részére fókuszál, amikor visszaköltözött Bécsből Budapestre.

Semmelweis azért is volt számomra nagyon kedves, mert az volt az első darab és sajnos az utolsó is, amit a bátyám meg tudott nézni, aki mint gyermekgyógyász szakorvos érintett volt ezekben a kérdésekben – mesélte Tamás. 

A harmadik szerepe az Asszonyok dicsérete – Zsuzsa című zenés darabban volt. Az előadás Cserháti Zsuzsa művészetét mutatta be, amelyben Szűts Tamás Payer Andrást, a sírig jó barátot alakította. 

Lőrinc barát bőrébe bújva
Fotó: Kapott fotó

Utána jött a Verona gyermekei zenés darab, amelyben nagy boldogságára Lőrinc barátot játszhatta. Ez a darab hat előadást ért meg, úgy hogy a pótszék is pótszékezve volt – újságolta büszkén Tamás, aki azt is elmondta, hogy az orgoványi társulattal való közös munkát egy kis kitérő követte, tavaly tavasszal kapcsolódott be ugyanis a ballószögi Momentán Musical Csoport munkájába. Itt jelenleg egy nagyon izgalmas, Tamás számára újdonságnak számító krimit próbálnak. Agatha Christie, a krimi koronázatlan királynőjének a Váratlan vendég című színdarabját tavasszal mutatják be.  

Szűts Tamás arról is beszámolt, hogy szeptembertől tagja a Budapesti Miami Színház társulatának is. Elmondta, nyáron részt vett egy színjátszó táborban, ahol minden nap más műfajjal ismerkedtek: vígjátékkal, drámával, krimivel, filmkészítéssel is. A tábor után részt vett a társulat színészképzésén, amit nagy sikerrel teljesített. 

A legidősebb diákként a Mindent a színházért díjat is átvehette a közelmúltban.

 Ezután kapott meghívást a társulatba, ahol jelenleg Molnár Ferenc Liliom című drámájában a rendőrkapitányt és az Esztergályost alakítja, a Meseautó című színdarabban pedig álom szerepet kapott, Halmos Aladár bőrébe bújhat. Mindezek mellett pedig tovább képzi magát, mert szeretne minél profibb színész lenni. Most éppen énekelni tanul – sorolta Tamás, aki azt is elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet a színjátszásnak. Sok csodálatos emberrel ismerkedhetett meg, akiktől nagyon sokat tanult. A színjátszás számára örömforrás. Úgy érzi, most jött el a rendelt ideje annak, hogy színpadon legyen és ott találja meg a boldogságát.

A szobrász kiállításra is készül  

Szűts Tamás a színjátszás mellett a képzőművészetre is szakít időt. Most éppen a Magyar Kultúra napja alkalmából Félegyházi alkotóművészek közös tárlatára készül. Móra Emlékév lévén két domborművel mutatkozik be: az egyik az Ének a búzamezőkről, a másik pedig az Aranykoporsó című munkájához készül. A tárlatnyitó január 22-én, hétfőn 17 órakor lesz a Móra Ferenc Művelődési Központban. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!