Napokig a Pásztor család udvarában tartózkodott egy ritka madár, melyet a hír hallatán Bankovics Attila ornitológus kezdett tanulmányozni. A szakember a megfigyelésről mesélt nekünk.
A Bács-Kiskun megyében élőknek korántsem ismeretlen a természet és az állatvilág folytonos jelenléte, hiszen nemzeti parkjuk révén, hosszú évek óta betekintést nyerhetnek a legritkább fajok és legismeretlenebb jelenségek világába.
Mint minden tan, az ornitológia is hordoz magában valamiféle mélységet, melynek megértéséhez éppúgy szakemberre van szükség, mint bármi más hétköznapinak vélt jelenséghez. Ki-ki tevékenykedik a saját szakterületén, ám a laikus abba talán nem is gondol bele, hogy mit rejt magában az állatvilág és annak megfigyelése. Ha már itt tartunk, feltehetőleg mindenki találkozott már természetfilmekkel, ahol az oroszlán vérszemet kapva rohan az elejteni kívánt vad felé, majd zsákmányát véres húscafatok képében hagyja magára jóllakottságában. Az állatvilág eme vad, mesterkélt természete egyáltalán nem jellemzi a madárvilágot, hiszen egy égivándor jelenléte sokkal inkább kelt bennünk nyugalmat és békét, mint félelmet és erőszakot. Hasonlóan tudom elképzelni a megfigyelésüket is. De vajon milyen lehet órákon keresztül szemlélni az egyetlen olyan fajt, amely a Föld bármely pontján képes a levegőbe emelkedve bejárni a kék eget, bár sokkal inkább: az egész világot?
Türelem és kitartás kiváltképp szükségeltetik, hiszen impulzív emberként esélyünk sincs órákon keresztül a lombok alatt szemrevételezni az előkelő égivándorokat. Hogy pontosan hogy épül fel egy ilyen megfigyelés, arról a Kiskunsági Nemzeti Park egyik alapítója, a zoológus-ornitológus Bankovics Attila mesélt nekünk.
A tavasz beköszöntével egyre több madárfaj bukkan fel a környező településeken, így nem csoda, hogy a májusi őrületet követően, a június is egy új faj megjelenésével kezdődhetett el.
Bankovics Attila június 1-jén kapott hírt arról, hogy Úrréten, egy közeli tanya udvarában egy kékhasú szalakóta bukkant fel. Pásztorné Kis Cecília bejelentését követően az ornitológus, Dr. Hamar Sándorral, a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület elnökével azonnal a helyszínre sietett, mindketten szerettek volna mihamarabb megbizonyosodni a madár jelenlétéről. Ilyenkor rendszerint seregével rohan a helyszínre a madárszakma apraja-nagyja, de a fotósok és az égivándorok szerelmesei is kíváncsiak a ritka jövevényekre. Különösen akkor számít az érkezési sorrend, amikor tudni vélik, hogy a madár természetes úton került a helyszínre, máskülönben vajmi kevés megfigyelési értékkel bír egy szökevény tanulmányozása. Ez alkalommal azonban, a tulajdonos, Pásztor Attila kifejezetten kérte, hogy ne nagy számban érkezzenek a megfigyelők, tekintve, hogy a magánterületen állatokat is tart a család. Kérésüknek megfelelően, s néhány órás gyors kutatást követően Bankovics Attiláék úgy döntöttek, nem repítik világgá a szalakóta megjelenéséről szóló hírt.
Hogy minek köszönhető, hogy a kérdéses madár az érkezésüket követően kevesebb, mint 10 perc után megjelent, az rejtély, de egy biztos, a szalakóta kedvenc helyére, a tanyán található beton-kerítéskaró tetejére ült fel, nagyjából 30 méterre megfigyelőitől. Bankovics Attila elmondása szerint, első ránézésre, mozgása alapján vad madárnak tűnt. Ennek tényleges megállapításához azonban több időre volt szükség, így az otnitológus arra kérte a családot, hogy hadd maradjon még néhány óráig a helyszínen, hogy behatóan tanulmányozhassa a madár viselkedését. A fő dilemma mindvégig az volt, vajon az égivándor természetes úton került a Pásztor család tanyájára, vagy egy díszmadártenyészetből szökött el? E kérdés megválaszolásának reményében Bankovics Attila közel négy órán keresztül tanulmányozta és figyelte a madarat.
Fotó: Bankovics Attila
Az ott töltött idő alatt a szalakóta a tanyaportán, vagy annak közvetlen környezetében tartózkodott. A madár gyakran leszállt a homokpusztai gyepre, hogy onnan rovarokat zsákmányoljon. Zömmel 1-2 centiméteres bogarakat fogott, melyeket olykor már a talajon, de előfordult, hogy egy kerítésoszlopon, vagy egy villanydróton fogyasztott el. Bankovics Attila szerint a madár tartós megtelepedésében szerepet játszott a tanya tágas udvarán élő ló, melynek környezetében szépszámmal megtalálhatóak voltak az ehhez hasonló bogarak, amik szemlátomást kedveztek a szalakótának.
Az elkészített fotókon rövidesen láthatóvá vált a madár jobb lábán viselt gyűrű, melyen számok olvashatóak. A szakember szerint ez arra utal, hogy az elsődleges vélemény ellenére, sokkal inkább származhat díszmadártartóktól a szalakóta, hiszen nem túl nagy a valószínűsége, hogy éppen egy Afrikában gyűrűzött példány keveredett ide, Európa közepére. A madár zárt térbeni tartására utalt továbbá az is, hogy csőrgerincén, a csőrhegy közelében, a kampós hajlatnál, a szaruréteg kissé sérült volt, s a csőr kampója is kissé túlnövekedett. Ugyancsak a madár szökevény létét bizonyította, hogy a tanya lakóit akár 5 méterre, míg az idegeneket 20-30 méternél közelebbre nem engedte.
A megfigyelés eredménye az említett bélyegek alapján az lett, hogy a madár nem természetes úton került Magyarországra. E megállapítás szerint tehát szökevényről van szó, mely öt teljes napon keresztül (május 30. és június 3. között) territóriumot tartott, azaz egy helyen adott helyen tartózkodott, egészen pontosan, a Pásztor család tanyájában, és annak közvetlen környezetében.
Bankovics Attila mindenképpen szeretné kideríteni, hogy honnan szökhetett meg a ritka kékhasú szalakóta, így amennyiben bárki a segítségére tud lenni ebben, vagy konkrét információval szolgálna a szalakóta eredeti lakhelyét illetően, annak jelentkezését szívesen veszi.
A kékhasú szalakóta
A kékhasú szalakóta (Coracias cyanogaster) a madarak osztályának szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe és a szalakótafélék (Coraciidae) családjába tartozó faj. Trópusi madár, Nyugat-Afrika erdős, ligetes szavannáinak lakója. Elterjedése a Szaharától délre, keleti irányban, nagyjából Közép-Afrikáig terjed. Főként Benin, Burkina Faso, Kamerun, a Közép-afrikai Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Elefántcsontpart, Gambia, Ghána, Guinea, Bissau-Guinea, Mali, Niger, Nigéria, Szenegál, Sierra Leone, Szudán és Togo területén honos. Átlagos testhossza 28-30 centiméter, testtömege 142 gramm. Európa területén ezidáig még nem került elő.
