vívás

2021.09.09. 14:00

Olimpiai ezüstérmesünk elkezdte a felkészülést

Az olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, Siklósi Gergely társaival együtt már megkezdte a felkészülést az új idényre és elárulta: az első napok után szinte mozdulni sem bír az izomláztól.

„Az olimpia után jóformán meg sem tudtuk ünnepelni az ezüstérmemet, annyira kimerült voltam. Számomra ez nem ismeretlen jelenség, mert nagy versenyek után, bizonyára a stressz miatt is, lemerülök. Nem volt komoly bajom, kicsit fájt a torkom, de két hétig eltartott ez a legyengült állapot” – mondta a 2019-es budapesti világbajnokság egyéni aranyérmese, hozzátéve ugyanakkor, hogy a tokiói ezüstérem megünneplése azért nem maradt el, összekötötték a szeptember negyedikei születésnapjával.

„Még az olimpia előtt megfogadtam, hogy siker esetén tartok egy bulit, amelyen mindenkinek megköszönöm a segítséget, aki mellettem állt valamilyen formában.

Eljöttek a barátaim, egyetemi és vívótársaim, az egyesületemből is sokan, több mint százan voltunk” – mesélte a BHSE 24 éves versenyzője, aki hétfőn a tatai edzőtáborban elkezdte a ráhangolódást az új idényre. Mint mondta,

egyelőre nem vív, de így is sokrétű a felkészülése: fizikai edzéseket és nyújtógyakorlatokat végez, fut és focizik a társakkal.

„Nem tagadom, nagyon fáj az újrakezdés. A több mint egy hónapos pihenés alatt nem sportoltam, mert a testem nem kívánta.

Most viszont az izomláztól alig bírok mozogni, fáj a hasam, a törzsem, a hátam, a combom, szóval, mindenem, de nem törődök vele, mert szeretem csinálni”

- mondta Siklósi Gergely, aki a jövővel kapcsolatban egyelőre annyit tud, hogy ha október közepén megrendezik az Európa-bajnokságot, azon csapatban mindenképp elindul, az egyéni szereplése még kérdéses.

„Edzőmmel, Dancsházy-Nagy Tamással azt beszéltük meg, hogy a csúcsformámat a csapatversenyre időzítjük. Az egyéni világranglistás helyezésem stabil, a csapat teljesítményét kell úgy feljavítani, hogy a következő olimpián ott legyünk, és valami szép eredményt érjünk el” – fogalmazott Siklósi Gergely.

Forrás: MTI

Borítókép: az ezüstérmes Siklósi Gergely a férfi párbajtőrözők egyéni versenyének eredményhirdetésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 25-én

Ezek is érdekelhetik