2020.01.21. 16:11
A japánok is jönnek a budapesti asztalitenisz World Tourra
A férfiaknál 191, a nőknél pedig 135 játékos nevezett a BOK Csarnokban február 18. és 23. között sorra kerülő asztalitenisz World Tour-versenyre.
A magyar szövetség honlapján olvasható információ szerint a kínai válogatott ezúttal nem vesz részt a viadalon, jönnek viszont a japánok, akik eddig rendre távol maradtak az általában januári budapesti WT-tornától, mivel az országos bajnokságuk azzal egy időben zajlott. A szigetországiak ráadásul a legerősebb csapatukkal neveztek, a lista február 16-án válik véglegessé.
A házigazda magyarokat kilenc női és 12 férfi játékos képviseli a versenyen, amely kétnapos selejtezővel kezdődik, a főtáblás küzdelmek pedig négy napon át zajlanak. Öt versenyszámban – férfi és női egyes, férfi és női páros, vegyes páros – osztanak érmeket, az összdíjazás 125 ezer dollár lesz.
A magyar indulók:
Férfiak: Lakatos Tamás, Ecseki Nándor, Majoros Bence, Szudi Ádám, András Csaba, Both Olivér, Lu Kaiyang, Kishegyi Ákos, Molnár Dávid, Nagy Norbert, Juhász Patrik, Kramarics Gergő
Nők: Pergel Szandra, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz, Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Imre Leila, Harasztovich Fanni, Horváth Lilla
Forrás: MTI