magyar kupa

2018.02.19. 13:15

A nyolcaddöntő első mérkőzéseivel indul a futballtavasz

Két és fél hónap szünet után a héten folytatódnak a magyar klubfutball küzdelmei, elsőként kedden és szerdán a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzéseit rendezik, a legjobb 16 között hét élvonalbeli együttes érdekelt.

Az biztos, hogy három év után új győztest avatnak, mivel az elmúlt három kiírásban első Ferencváros már nincs versenyben.

A nyolcaddöntő egyetlen tisztán első osztályú párosításában a kilencszeres – legutóbb 2014-ben – kupagyőztes Újpest a Pakssal találkozik. A sorozatnak ebben a szakaszában már oda-visszavágós párharcokat rendeznek, az első felvonásra a fővárosi Szusza Ferenc Stadionban kerül sor.

A Debrecen története mind a hat kupagyőzelmét az elmúlt 20 évben szerezte (1999, 2001, 2008, 2010, 2012, 2013), most a másodosztályú Dorog ellen teheti meg a következő lépést a hetedik trófea felé.

A legjobb 16 között két megyei első osztályú gárda is szerepel: a Nagykanizsa az NB II-es Békéscsabával, a Sényő pedig a másodosztály listavezetőjével, a 12-szeres kupagyőztes MTK-val találkozik.

A visszavágókat a jövő héten rendezik.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:

kedd:

UFC Nagykanizsa (megyei I.)-Békéscsaba 1912 Előre (II.) 14.00

ZTE FC (II.)-Puskás Akadémia FC 16.00

Debreceni VSC-Dorogi FC (II.) 17.00

Diósgyőri VTK-Vác FC (II.) 18.00

Újpest FC-Paksi FC 18.00

szerda:

ETO FC Győr (II.)-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 16.00

MTK Budapest (II.)-Sényő FC (megyei I.) 17.00

BFC Siófok (II.)-Budapest Honvéd 18.00

Ezek is érdekelhetik