magyar kultúra napja

2019.01.10. 16:46

Magyarországi és erdélyi művészek mutatják be a Székelyfonót

A koncert egyik célja, hogy fiatal énekeseknek is fellépési lehetőséget kínáljanak.

Magyarországi és erdélyi művészek mutatják be Marosvásárhelyen Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékát a magyar kultúra napja alkalmából – közölték csütörtökön a szervezők.

Az előadás január 19-én lesz a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol a szervezők sajtótájékoztatót tartottak.

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja elmondta: tavaly szerveztek először az erdélyi városban hasonló koncertet a magyar kultúra napja alkalmából, és ebből hagyományt akarnak teremteni. Akkor Rost Andrea és a Csíki Kamarazenekar lépett fel.

Elmondta: szándékukban áll folytatni a kezdeményezést, hiszen a magyar kultúra ápolása különösen felértékelődik a kisebbségi létben, ugyanis a kultúrának egyrészt nemzetmegtartó szerepe van, másrészt jó alkalom a román közönségnek is megmutatni a magyar kultúra értékeit.

Közölte: az előadás jelképes belépő díjából tavaly a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumot támogatták, az idén egy fiatal erdélyi zenei tehetségnek juttatják el a befolyó összeget.

Bocskor Lóránt, az Artstart4u Egyesület operatív igazgatója elmondta, hogy a szcenírozott koncertelőadásban a címszerepet Molnár Levente és Mester Viktória operaénekesek alakítják, mellettük színpadra lépnek Pataki Adorján és Mészáros Levente erdélyi énekesek is. Őket a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekara és kórusa kíséri Szüts Apor karmester vezényletével.

Az igazgató elmondta: a koncert egyik célja, hogy fiatal énekeseknek is fellépési lehetőséget kínáljanak.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke elmondta, az általa vezetett intézmény szívesen vállalta a partnerséget és megköszönte a szervezőknek, hogy Marosvásárhelyt választották helyszínként.

Borítókép: Illusztráció: Rácz Rita (b2) a fiatal leány és Újváry Gergely (b3) a fiatal legény szerepében Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékának próbáján a Magyar Állami Operaházban 2016. szeptember 27-én.

Ezek is érdekelhetik