elismerés

2018.07.05. 13:04

Bocsárdi László a kisvárdai díjról: erős a sepsiszentgyörgyi színészgárda

A fesztiválon 24 anyaországi és határon túli magyar színtársulat huszonnyolc produkciót mutatott be a kisvárdai közönségnek.

A sepsiszentgyörgyi színház szinte bármelyik előadásán érződik, hogy a produkció nagyon sokat köszönhet a színészek művészi érettségének, ugyanakkor erős, nyitott a társulatunk – mondta Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója.

Érett, erős, összekovácsolódott társulat a sepsiszentgyörgyi, és amint a seregszemle kiértékelőjén is hangsúlyozták, a színészek szerfölött könnyedén képesek beszélni a Chioggiai csetepaté nagyon bonyolult előadásnyelvét, teljes szabadságot lehetett észlelni a játékukban – mondta el a kronika.ro megkeresésére Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója annak kapcsán, hogy a teátrum kapta a legjobb társulatnak járó díjat a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválján.

A hétvégén zárult jubileumi seregszemlén a szentgyörgyi színház a Sardar Tagirovsky rendezte, Chioggiai csetepaté című produkció bemutatásáért kapta az elismerést. A fesztiválon 24 anyaországi és határon túli magyar színtársulat huszonnyolc produkciót mutatott be a kisvárdai közönségnek, a zárógálát szombaton tartották.

Bocsárdi László úgy fogalmazott,

ez az elismerés arról szól, hogy koherens, rugalmas, nyitott a Tamási Áron Színház társulata, amely bármilyen rendezővel együtt tud dolgozni.

Szinte mindenik előadásunkon érződik, hogy a produkció nagyon sokat köszönhet a színészek művészi érettségének – fogalmazott a színházigazgató. Hozzátette, a szilveszterkor bemutatott, Sardar Tagirovsky rendezte előadás is éretté vált, ez pedig kitűnt a kisvárdai fesztiválon is.

Nagyon fontos, hogy szilveszteri előadásaink olyan produkciók, amelyek szakmailag fesztiválokon is megállnak a lábukon: nem kabarék, nem habkönnyű zenés műsorok, többek közt Caragiale- és Moliere-darabokat is láthatott már szilveszteri előadásként a közönség. Néhány éve ugyanis kiiktattuk az év végi kabaréelőadásokat, úgy gondoltuk, hogy veretes, klasszikus komédiákból készült mai előadásokat nyújtunk a nézőknek.

Ugyanis a közönség egy rétege csak szilveszterkor jár színházba, azt gondoltuk, hogy ők is kapjanak igazi színházat, és mindenik produkciónknak legyen színházi értéke is.

Az évzáró előadás így továbbra is műsoron marad, fesztiválokon is meg tud jelenni, ha meghívják – fogalmazott Bocsárdi. Kifejtette, ez a kezdeményezés a színházi értékek felé terelgeti a közönséget anélkül, hogy észrevenné. Társulatunk erős, ezek az előadások szakmailag jól meg vannak csinálva, ugyanakkor a darabok alapanyaga miatt szórakoztatóak is – ily módon két legyet ütünk egy csapásra – mondta Bocsárdi László.

Borítókép: Tamási Áron Színház Facebook oldala

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!