2023.02.21. 05:21
Szívszorító: megszólalt a körúti gázolás áldozatának édesapja
A 23 éves Boglárka szülei abban reménykednek, lányuk nem szenvedett.
Fotó: Bors
Borzasztó tragédia történt egy budapesti villamosmegállóban vasárnap hajnalban.
Egy 23 éves lány életét vesztette, miután a megállóba rohanva elütötte egy autó.
Édesapja a Tényeknek nyilatkozott: akadozó szavakkal elevenítette fel, hogyan értesültek feleségével lányuk haláláról. Mint hozzáfűzte, még nem tudta elfogadni a tragédiát, olyan számára, mintha Boglárka még mindig velük lenne.
Drága kislányunk elhunytát a rendőröktől tudtuk meg, akik hajnalban kijöttek a lakásunkra és értesítettek bennünket
– csuklott el Boglárka édesapjának a hangja. Mint elmondta, a lány épp a barátjához ment, amikor meghalt - írja a Bors.
"Itt a villamosmegállóban várta a villamost, teljesen védett helyen. Pillanatok műve lehetett az egész történet, mert ahogy a képeken is láttuk, nagyon nem lehetett erre felkészülni. (…)
Nagyon életvidám lány volt. Nagyon szerette az életet. Egyetemre járt, itt, Budapesten. Most lett volna a diplomamunkája, június-júliusban. Nekem még olyan, mintha itt lenne valahol.
Vagy teljesen mindegy, egy másik városban. Tehát az, hogy ő nincs most már közöttünk, ez még, ez még, ez még nem..." - mondta megrendülten az édesapa.
Krimi
- Eltűnt egy idős horgász (videó)
- Tragédia: kislánya sírjánál lett öngyilkos egy román rendőr
- Vérfagyasztó jelenetek a 18. kerületben: a macskái ehettek a több napja elhunyt asszony holttestéből
- Hatalmas segítség a bajbajutottaknak
- Egy nap alatt háromszor mentettek életet a debreceni mentők