Visszaélések a tűzifákkal

2019.08.22. 14:04

Útmutatóval segíti a Nébih a fakereskedő vállalkozásokat

A fakereskedőknek regisztrálniuk kell a nyilvántartásba, és nyomon kell követniük a vásárolt készleteket.

Internetes útmutatóval segíti a fakereskedő vállalkozásokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy a magyar és az uniós jogszabályoknak megfelelően működjenek – közölte a hivatal osztályvezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Nagy Dániel elmondta, a fakereskedőknek regisztrálniuk kell a nyilvántartásba, és nyomon kell követniük a vásárolt készleteket, valamint azt is, hogy azokat kinek adják el.

A nyilvántartás célja, hogy kiszűrje az illegálisan kitermelt faanyagok bekerülését a kereskedelmi rendszerbe, ezzel egyaránt védi a rendszer résztvevőit és a vásárlókat

- emelte ki.

Hozzátette, a legtöbb visszaélés a tűzifáknál van, a leggyakoribb, hogy nem a kért mennyiségű és fajtájú fát adják a vásárlóknak.

Ez ellen úgy lehet a leghatékonyabban védekezni, ha telephellyel rendelkező tüzéptől, erdészettől vásárolunk, az internetes hirdetőket pedig ellenőrizzük a Nébih honlapján megtalálható adatbázisban

- javasolta Nagy Dániel.

Ezek is érdekelhetik