24 órás felügyelet alatt áll Bodrogi Gyula, csak bottal tud járni

Bodrogi Gyula május 18-án került kórházba. A gyors orvosi ellátásnak köszönhetően két nap után kikerült az intenzív osztályról, három nap után pedig hazaengedték. Egy héttel később mentővel szállították vissza, ahol megszabadították a szervezetét a rengeteg felesleges víztől, majd öt nap után újra hazamehetett. A Bors munkatársát a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas legenda otthonában fogadta, és boldogan újságolta, hogy óráról órára jobban van.

„Semmit sem szabad erőltetni”

– Köszönöm, gyógyulok. A kezelések mellett nincs más dolgom, mint pihenni és regenerálódni. Szót kell fogadnom Merkely doktornak, és szépen lassan a természet majd rendbe hoz mindent. Alig várom, hogy beinduljon a színház, hogy vadászhassak és újra vezethessek. A család mindenben a segítségünkre van, de szeretném, ha már nem szorulnánk rájuk – kezdte a színész. – Olvasok, tévézek, próbálok egyre többet menni, kicsit tréningezek, és jár hozzám egy masszőr, ami különösen jót tesz nekem. Angéla mindent elkövet a gyógyulásom érdekében, lesi a kívánságaimat. Semmit sem szabad erőltetni, hiszen azt kell tudni, hogy 1934-ben születtem. Ha valaki elkezd számolni, akkor tudja, hogy elmúltam ötvenéves is. És ha a Jóisten segít, ameddig csak lehet, addig csinálom a dolgom – mondta a humorát megőrizve.

„Egy CT-vizsgálatra várok még”

A színművész folyamatos ellenőrzés alatt van, és mint mondja, a szerencsétlenségben a szerencse, hogy jelenleg szünet van a színházban, a forgatásokat is befejezték, és a szokásos nyári szabadságát tölti.

– Ha egy helyben ülök, teljesen egészségesnek érzem magam. Egy dolgot leszámítva, hogy bottal járok. Egy CT-vizsgálatra várok még, hogy megállapítsák, mitől lehetnek fájdalmaim, és azt orvosolni tudják. Ha a bal lábamra lépek, a csípőm környéke sajog. Nem tudjuk, mi okozhatja, lehet, hogy a tavaly nyár végén történt baleset következménye, de az sem kizárt, hogy a születési génjeimben volt belekódolva – fűzte hozzá.

„Majd belehalok, annyira féltem”

Bodrogi Gyula párja, Angéla a nap 24 órájában el sem mozdul a színész mellől. Nagyon megviselték az elmúlt napok, a könnyeit sem tudta visszatartani, amikor elmesélte, bár erősnek tartja magát, de lelkileg megtört a történtek miatt.

– Alapból aggódós típus vagyok, de ez most nekem is sok volt. Gyuszi a szemem fénye, ha kettőt köhint, azonnal ugrok, hogy mi baj lehet. Elveszítettem a szüleimet, nagyon fájt, de amit mellette érzek, az nem ugyanaz. A mérhetetlen aggodalom, izgalom és a teljes odafigyelés tölti ki minden percemet. Nagyon jól megvagyunk, de ő mindig mondja, hogy időnként túlaggódom a dolgokat. Ha csak a telefonja csörren meg, összerándul a gyomrom. Meg kell nyugodnom, de azt is szem előtt kell tartani, milyen óriási fejlődésen ment keresztül az állapota. Eleinte nyitható-csukható, utána sima járókerettel, és most már csak bottal megy, de ezt is el akarja dobni, de majd belehalok, annyira féltem – mondta Angéla, aki bizakodik párja mielőbbi gyógyulásában.

Bodrogi Gyulát is meglepte az az óriási szeretet, aggodalom, ami az elmúlt napokban irányult felé. Nem volt alkalma mindenkit visszahívni, ezért lapunkon keresztül mondott köszönetet mindezért. – Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem úgy a kollégáknak, mint a közönségnek, hogy ennyire aggódnak értem. Nagyon jólesett, és a gyógyulásomnak a 90 százalékát ennek köszönhetem. Mérhetetlen öröm számomra, hogy sokan szeretnek és tisztelnek, hogy egy ilyen rossz helyzetben minden létező platformon érdeklődnek a hogylétem felől. Ezért érdemes volt megszületni és élni! – mondta.

Váratlan és megható pillanatokat élt át a színművész és párja, amikor a kórházat hagyták el, és az ott várakozó emberek felismerték Bodrogi Gyulát. – Egy aulán keresztül tolták a mentőhöz Gyuszit. Amikor az a sok ember ráeszmélt, hogy Bodrogi Gyulát látják, egyszerre skandálták a nevét és tapsoltak. A mentős soha életében nem látott még ilyet, hirtelen azt sem tudta, hogyan kezelje a kialakult helyzetet. Annyira megható volt, hogy elkezdtem sírni. Gyuszi integetett mindenkinek, és elbúcsúzott tőlük. A szeretet vett körül minket, fantasztikus volt, elfelejtettük, hogy egy kórházban vagyunk – emlékezett vissza Angéla.