Tudatosság

2020.01.07. 22:21

Több mint felével nőtt a takarékoskodó fiatalok aránya

Jelentősen változott a pénzhasználat is.

Tíz év alatt több mint felével nőtt a takarékoskodó fiatalok aránya, a K&H csoport pályakezdők, 19-29 évesek körében végzett felmérése szerint 2012-2019-ben a megtakarításuk átlagos összege 204 ezer forintról 517 ezer forintra emelkedett, a megtakarítással rendelkezők aránya pedig 34 százalékról 57 százalékra nőtt.

A csoport közleménye szerint az elmúlt tíz évben a pénz értéke, kezelése és használati módja is több változáson ment keresztül, így például alig fél évtized alatt kétszeresére nőttek az albérletárak, így egy pályakezdő Budapesten átlag 160 ezer forintos bérleti árra számíthat, míg Nyugat-Magyarországon 100-120 ezer forint, Kelet-Magyarországon 70-80 ezer forint az átlag. Ehhez jön még a rezsi, illetve az internetezés ára és az egyéb költségek.

Az elmúlt években jelentősen változott a pénzhasználat is, a kutatási adatok alapján míg 2013-ban még 200 milliárd forint volt az online kereskedelem forgalma és 17 millió vásárlás zajlott le az interneten, addig 2018-ban már 425 milliárd forint forgalom mellett 38 millió online vásárlás történt.

Az elmúlt években teret hódítottak az e-banki és a mobilbanki megoldások is, hiszen egyre többen már appokon keresztül intézik az ügyeket és a kifizetéseket, például 2015 eleje óta háromszorosára nőtt az érintéses vásárlások aránya. Ma már a 18 éven felüli vásárlók 95 százaléka, 3 millió ember rendelkezik bankkártyával, akik jellemzően három célra használják kártyájukat a GKI Digital adatai szerint: hagyományos boltokban, online üzletekben és szolgáltatások (mozi, étterem) igénybevételekor; csak készpénzfelvételre ma már elenyésző kisebbség használja a kártyáját.

Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója a változásokról elmondta, a digitális átalakulásnak köszönhetően új banki szolgáltatások jelentek meg, és elterjedt a virtuális pénz használata. Úgy vélte, a pénzkezelés változását a pénzügyi oktatásnak is követnie kell, hiszen a mostani iskolás generáció felnőttként már javarészt virtuálisan fogja kezelni pénzügyeit. A csoport például a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőre való felkészítésnél már animációs vlogger figurákkal és mobilapplikációval fejleszti a diákok tudását.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!