önvédelem másképp

2020.01.11. 19:10

Mesekönyv segíti a gyerekeket a konfliktusok megoldásában

A történetek által a gyerekek is és a szüleik is sokkal jobban megértik, mennyire veszélyes testileg és lelkileg az agresszió alkalmazása.

Forrás: YouTube

Megjelent Magyarország első önvédelmi mesekönyve Kalandos hétköznapok címmel. A mesekönyv segít a gyerekeknek, a szülőknek és az óvodapedagógusoknak is a természetes, konfliktusos helyzetek megoldásában – írja a hirado.hu.

„Együtt játszani jó. Akkor jó a játék, ha mindenki azzal a játékkal játszhat, amelyhez éppen kedve van, azonban mindenkinek van olyan játéka, ami nagyon kedves neki. Figyelj oda a másikra. Ha nagyon ragaszkodik a játékhoz, ami éppen a kezében van, lehet, pont az az ő kedvence. Mindenáron ne akard elvenni tőle” – olvasható a mesekönyvben.

Kovács Ildikó önvédelmi oktató, a könyv egyik szerzője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában kiemelte, munkája során azt tapasztalta, hogy a természetes konfliktusos helyzeteket – például nem tudnak megosztozni a játékon – a gyerekek nem tudják megoldani, sőt, sok esetben maguk a szülők sem tudják, hogyan segítsenek, milyen tanácsokkal lássák el gyermeküket egy ilyen szituációban.

Az önvédelmi mesekönyv megírásának ötlete több éve foglalkoztatta Kovács Ildikót. Elmondta, amikor elindította a női önvédelmi csoportját, a részt vevő anyukák kérdéseket tettek fel, hogyan tudnák otthon átadni gyerekeiknek a megszerzett tudást, hogy ne verekedjenek az iskolában, és őket se bánthassák.

Hozzátette, éppen ezért indította el hat évvel ezelőtt az óvodás és az iskolás önvédelmi csoportot, ahová főként olyan gyerekeket vittek el a szüleik, akiket már bántottak az óvodában vagy az iskolában. Kovács Ildikó kiemelte, az órákon megtanították a gyerekeknek, hogyan reagáljanak helyesen, magukat megvédve azokban a szituációkban, amelyekben bántalmaznák őket társaik.

Miután megszületett a kislánya, rájött arra is, fontos, hogy az óvodáskorúaknál kisebb gyerekek is megismerkedjenek az önvédelmi technikákkal, ezért is talált ki egy kirakóst, amely játékosan mutatta be a teendőket.

Kiemelte, miután több kétkedő szülővel is beszélt a kirakós hatékonyságáról, rájött, a történetek által a gyerekek is és a szüleik is sokkal jobban megértik, mennyire veszélyes testileg és lelkileg az agresszió alkalmazása, és mennyire fontos, hogy a gyerekek meg tudják védeni magukat.

Kovács Ildikó elmondta, a mesekönyv megjelenése óta több szülőtől és óvópedagógustól is kapott pozitív visszajelzést. Többen is kifejezték, hogy még szülőként, pedagógusként is sokat tanultak arról, hogyan nyújtsanak segítséget egy konfliktusos helyzetben a gyerekeknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!