Műholdas megfigyelés

2021.08.09. 19:18

86 millióval többen élnek árvízveszélyes területen, mint 20 éve

Feltehetően további 35 ország szembesül majd az áradások magas kockázatával 2030-ig.

Fotós: Shutterstock

A Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy mintegy egynegyeddel, vagyis 25 százalékkal nőtt az árvízveszélyes területeken élők száma az utóbbi két évtizedben. Az amerikai kutatók 169 országban elemezték azokat a műholdas felvételeket, amelyek az utóbbi 23 év 913 árvizének adatait rögzítették.

Az információk alapján a szakemberek létrehozták a globális árvízadatbázist, vagyis a Global Flood Database nevű szervert, amely tartalmazza a halálos áldozatok, az otthonaikból elűzött emberek számát, valamint az esőzések mértékét is. Így az elemzések után meg lehetett állapítani, hogy gazdasági szükségszerűségből 86 millió ember vándorolt az ismert árvízveszélyes térségekbe 2000 és 2015 között, ami összesen 24 százalékos emelkedés. Ezenkívül az eredmények rámutattak arra, hogy összegezve 2,23 millió négyzetkilométernyi területet öntött el ár 2000 és 2018 között, ami közvetlenül 290 millió embert érint.

A becsültnél tízszer több az árvízveszélyes területekre vándorolt emberek száma – mondta Beth Tellman, a New York-i Columbia Egyetem Földkutató Intézetének tudósa.

A kutatásnak köszönhetően viszont sikerült feltérképezni olyan árvizeket is, amelyeket gyakran nem vesznek számításba, mivel nem kerülnek fel más térképekre. Beth Tellman az ilyen esetek közé sorolta például a gátak átszakadását és a jéghegyek olvadását. Kiemelte, hogy a gátak átszakadásának különösen nagy hatása van, mivel több millió embert érintenek.

Az áradások veszélyének kitett országok többsége Dél-és Délkelet-Ázsiában van. A műholdas adatok viszont kimutatták, hogy Latin-Amerikában és a Közel-Keleten is nő az ilyen térségekben élők száma. Ezenkívül számítógépes modellezéssel a kutatók azt is megbecsülték, hogy a klíma és a demográfia változásai miatt további 35 ország szembesül majd az áradások magas kockázatával 2030-ig.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!