sportrendezvény / galériával

2021.07.25. 15:33

Díjakat adott át az Olimpiai Barátok Köre

A Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre, valamint a Kecskeméti Aomori Japán-Magyar Baráti Kör közösen tisztelgett a tokiói olimpia előtt Kecskeméten, a Mercedes-Benz Sportakadémián, Tokiótól Tokióig elnevezésű rendezvényükön.

Nyitray András

A rendezvény fő elemét a városszerte meghirdetett sport-totó vetélkedő, valamint rajz- és mozgókép verseny eredményhirdetése adta. Az eseményen Grosán Pál tartott előadást a tokiói olimpiák (1940, 1964) történetéről, majd Gyurkó Sándor, a totó összeállítója foglalta össze a versenyt. A rajzverseny díjait Koleszár Márta, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár munkatársa adta át. A díjátadás során a Hírös Olimpikonok Alap által támogatott versenyzők, sportolók segédkeztek, köztük több korábbi olimpikon is.

Az esemény zárásaként egy faültetésre is sor került az olimpiai eszme, illetve a korábbi olimpikonok tiszteletére az Olimpiai Ligetben.

Ezek is érdekelhetik