Elvárás

Lizik-Varga Katalin

Ma mindenki a tökéletességre törekszik, hiszen valljuk be őszintén, ezt várják el tőlünk mindenütt és minden helyzetben. Ma már szinte követelmény a kitűnő bizonyítvány, a hibátlan megjelenés vagy a példás gyermeknevelés. Így hát megfeszülve, de mindent megteszünk azért, hogy az életünk számos területén – a családban a munkában vagy az iskolában – tényleg ideális legyen minden.

édesanya, tökéletesség, család
Senki se tökéletes
Forrás: shutterstock.com / illusztráció

Amikor édesanya lettem, rajtam is egyre nagyobb lett a nyomás, hogy mindig mindent tökéletesen csináljak. Hiszen még a csapból is a makulátlan anyukák hibátlan gyermeknevelési módszerei folytak. Hogyne bizonytalanodna el így az ember – kérdezem én.

Nem is telt el olyan sok idő és rájöttem arra, hogy a tökéletességre való törekvés nem tesz jót sem nekem, sem a családomnak. Ugyanis senki sem tökéletes. Ezért nem is létezik ideális szülő sem. A gyermekeinknek szerető anyukákra és apukákra van szükségük, akik nem a kifogástalanságra törekszenek, hanem elsősorban a gyermekek érdekeit tartják szem előtt és emellett a csemetéiktől sem várják el, hogy ideálisak legyenek. Ugyanis ahogyan mi, úgy ők sem tökéletesek. 

Azt gondolom szülőként az egyik legfontosabb feladatunk, hogy segítsünk gyermekeinknek felállni a hibáik után, megtanítani nekik, hogyha valami nem sikerül elsőre, azt újra lehet próbálni.

A szakemberek szerint nekünk sem jó, ha mindig csak a hibátlant érezzük elfogadhatónak, ugyanis egy idő után minden gondolatunk a téma köré fog összpontosulni, ami szorongáshoz is vezethet. 

Éljük hát meg a pillanatokat, örüljünk a legapróbb csodáknak, és higgyük el végre, hogy nem a tökéletesség hajszolásától lesz az életünk kifogástalan!