Riga

Tapodi Kálmán

Történelmi győzelem, történelmi vereség. Ha csak a tényeket nézzük, akkor röviden ennyi volt a Kecskeméti TE focistáinak mostani kupakalandja. A hazai pályán elért 2-1-es győzelem – ami a KTE első nemzetközi kupameccsen elért sikere volt – után, a lett fővárosban is a lilák szerezték meg a vezetést. Örültek is a helyszínen a kecskeméti drukkerek, akik mintegy százan tették meg az ezer kilométeres utat, hogy kiszurkolják a továbbjutást.

A rigaiak mondjuk mindent megtettek, hogy megnehezítsék a kecskemétiek dolgát, akiknek az első napon nem tudtak edzésre alkalmas pályát biztosítani a több mint 600 ezres városban. A sorsolást követően amúgy Rigáról először nem a 2014-ben alapított Riga FC jutott eszembe, hanem egy suhanckori mondóka, az akkoriban általunk is használt és gyakran szerelésre szoruló szovjet mopedről: „Riga motor drága kincs, jó ha van, de jobb, ha nincs!” A kismotor tehát nem a bajnokok Rigája volt, de a céljainknak megfelelt.

Visszatérve csütörtöki Európai-konferencialiga mérkőzéshez, egy órán keresztül úgy tűnt, hogy sikerül a továbbjutás, sőt egészen a 95. percig lehetett bizakodni. A hazaiak ezen a meccsen tarthatatlan kongói támadója, Makenda azonban hosszabbításra mentette az összecsapást. Már-már mindenki a tizenegyes párbajra gondolt, amikor a 122. percben jött a hidegzuhany egy újabb rigai gól formájában.

A tizenkét év után újra európai kupában szereplő KTE ezzel ismét egy kör után búcsúzott, és a negyedik nemzetközi meccsén szenvedett először vereséget. Hogy mi vezetett a kudarchoz, illetve miért nem sikerült koncentrálni az utolsó percekben az oda- és visszavágón sem, majd elemzik a szakemberek. Az viszont el kell ismerni, hogy ezúttal a jobban teljesítő csapat jutott tovább.

Sajnos, a magyar kupacsapatok közül nem sikerült a továbbjutás a Zalaegerszegnek sem, de a Fradi simán, míg a Debrecen büntetőkkel lépett tovább. Örülni kell ezeknek a részsikereknek, de úgy gondolom, jár a dicséret a KTE-nek is, hiszen néhány másodpercre voltak annak lehetőségétől, hogy újabb dicsőséget szerezzenek a 112 éves klubnak.