A szomszéd fűje mindig zöldebb

Lizik-Varga Katalin

A fűnyírás az egyik legkevésbé kedvelt kerti munka, de szükséges, hogy környezetünk szép és ápolt legyen. Persze lehet, hogy vannak olyan emberek is, akik alig várják, hogy a fűnyírót a kezükbe vegyék, de én kevés ilyennel találkoztam. Legutóbb egy ismerősöm például robotfűnyírót vásárolt, hogy a háza előtti gyepet nagyobb erőfeszítés nélkül mindig rendben tudja tartani. 

Azonban séta közben a minap felfedeztem, hogy vannak a környezeteben olyan szomszédok is, akik úgy ápolják a gyepüket, mintha versenyre készülnének. Mintha a kifogástalanul karbantartott fűvel azt üzennék: az enyém sokkal zöldebb! 

Nos, a küzdelembe mi is beszálltunk az egyik társasházi lakóközösséggel, hogy bebizonyítsuk, összetartásunkkal a környék egyik legszebb zöldfelületét hozzuk majd létre. Persze a versenyzők egy része hamar kiszállt a küzdelemből, de még így is maradt néhány környezetszépítő szomszéd, akik jókedvvel gereblyéznek és locsolnak - ugyanis a fűnyíráshoz ezek a feladatok is hozzátartoznak. Ők a kitartásukkal a környéken lakó gyermekeknek is példát mutatnak, ugyanis arra is volt már példa, hogy a legkisebbek is részt vettek a játék fűnyírójukkal a munkában.  

Néhány hét alatt pedig különleges változás történt. Az eddig elhanyagolt terület a gyerekek kedvence lett. Vidáman szaladgálnak és önfeledten játszanak a friss füvön.  

Számomra pedig kiderült, hogy a fűnyírás nem csak a gyep ápolásáról szólhat, hanem a közösségépítésről és a példamutatásról is.