Eljő a létrás?

Vincze Miklós

Szerdai megyei kupaforduló. A szókapcsolat hallatán megannyi edző, játékos, vezető fogja a fejét, hogy „hát nincs elég bajunk, muszáj volt nekünk a harmadik körbe is továbbjutni?” Ilyenkor az már nem játszik, hogy mekkora élmény volt magasabb osztályú csapatot kiverni, ilyenkor már csak a gondok tornyosulnak, hogy X félbe tudja-e szakítani a szántást, Y be tudja-e zárni a büféjét, Z el bír-e kéredzkedni a főnökétől, Zs-t tényleg el tudja-e hozni a kezdésre a sógora. Vagy legalább a második félidőre elejére.

Púp ez a háton, egészen addig, amíg útjára nem indul a labda. Mert akkor módosított tudatállapotba kerülnek a felek. E sorok írója is járt olyan kupameccsen, amikor a továbbjutási szándékot firtató kérdésre a játékos-edző határozottan kijelentette, továbbjutni? „Á, eszünk ágában sincs. Örülünk, ha vége, aztán nem kell többet szerdán kiállni.” Egy kicsit úgy volt ezzel, mint a kocsmába járó, amikor azt mondja, hogy ma tényleg csak egy sörre. A kérdéses meccsen, ha a kilencven perc lejárta után, 2–2-nél, amikor a büntetőkre készülődtek, feltette volna neki a krónikás a kérdést, hogy „akkor most nem is akarják megnyerni a büntetőpárbajt?”, alighanem ugyanolyan értetlenül nézett volna, mint az egy sörre jött delikvens, amikor szólnak neki, hogy záróra, legyen szíves végre távozni.

Aztán ott van a kiszámíthatatlansági faktor. A szerdából adódó. Egy kis csapat persze egy vármegye egyes csapat ellen esélytelen, de sose lehet tudni, hogy az ellenfél végül is hány játékost tud felvonultatni. Egyéb meglepetések is történhetnek. Nemesnádudvaron volt valaha egy kupameccs, vezetett a Dusnok, és akkor az első félidőben – dusnoki vezetésnél – megérkezett a létrás ember. Biciklivel, a vállán létrával. Nemcsak letette a létrát, biciklit, hanem a második félidőben be is állt a hazaiakhoz. Sőt, nemcsak beállt, gólokat rúgott, megfordította a meccset, kiesett a Dusnok. Azóta tartja magát a mondás Dusnokon, hogy óvakodj a létrás embertől. Aki ódzkodik ma kupameccsre menni, gondoljon arra: bárhova eljöhet a létrás ember.