Elfeledett hősök

Számomra jól jelképezi azoknak az ismeretlen magyar férfiaknak a sorsát, akiket 1914-1918 között besoroztak, a Monarchia által vívott többfrontos harc egyik helyszínére vezényelték őket, hónapokig harcoltak, aztán végül elestek az esztelen vérfürdőben. Távol hazájuktól, leszármazottaiktól, egy külföldi ország katonai temetőjében nyugszanak, igencsak elfeledve. Mint Miklós az olasz Fogliano Redipuglia községben, 14 500 osztrák, cseh és más nemzetiségű bajtársával együtt. Vajon volt-e már itt magyar állami küldöttség?

Az isonzói, galíciai vagy akár a szerb front harcai jórészt kikoptak a magyar társadalom emlékezetéből – így indokolta a Cifrapalotában nyíló első világháborús kiállítás megrendezését a kurátor. Egyet tudok érteni a kijelentéssel, főleg ha arra gondolok, hogy itthon például nincs a témát bemutató állandó múzeum, míg Olaszországban több ilyen található.

Tankönyveink írnak ugyan pár mondatot a csatákról, talán el is szörnyülködünk az áldozatok hatalmas számán – de az érdeklődés általában itt megáll. Vajon miért? Hiszen csak száz éve történtek ezek az események, sok család a nagyapát, dédapát vesztette el. Nagyon messze vannak az egykori lövészárkok, vagy a magyar társadalom túl sok traumát volt kénytelen azóta is átélni? Vagy a múlttal foglalkozni ennyire nem trendi?

A választ nem tudom, de a centenárium kapcsán talán valamit javul majd a helyzet. Meg abban is biztos vagyok, hogy ha valaki ellátogat egy kinti katonatemetőbe, azt megcsapja a történelem szele, és vélhetően telehordja homokkal a szemét, akárcsak nekem.