Sport Bács-Kiskun

2015.04.10. 10:08

Kecskeméti fiúk a bő keretben

Az Európa-bajnokságra készülő női válogatott edzője, Jan De Brandt után a férfiak szövetségi kapitánya, Demeter György is kijelölte bő, 26 játékosból álló válogatott keretét.

PN

A hölgyekkel ellentétben a férfiaknak idén nem lesz túl hosszú programja, mindössze a május 15–17. között Székesfehérváron megrendezésre kerülő Alba Régia Kupán vesznek részt, ahol többek között a horvát és a szlovák válogatottal mérik össze erejüket a mieink. A felkészülés május 5-én kezdődik, amelyen már csak tizenöt játékos vesz majd részt. A szűkített keretet a kapitány április végéig jelöli majd ki.

A kapitány segítője idén is a kecskemétiek vezetőedzője. Szasa Nedeljkovics lesz, a csapat statisztikusa pedig Zarka Péter. Az egészségügyi stábot Szabó Gábor csapatorvos és Ollé Krisztián gyúró alkotja majd.
A bő keret többségét a két bajnoki döntős csapat, a Fino Kaposvár és a Kecskemét adja: előbbiből hét, utóbbiból nyolc játékos szerepel a névsorban, emellett pedig kilenc légiós is szerepel a kapitány elképzeléseiben.

A férfi válogatott bő keretének névsora
Árva Milán (ütő, Kecskemét), Bagics Balázs (ütő, Fino Kaposvár), Baróti Árpád (ütő, Citta Di Castello – olasz), Blázsovics Péter (ütő, Vegyész RC-Kazincbarcika), Bozóki Bence (ütő, Fino Kaposvár), Csoma Krisztián (center, Niederösterreich – osztrák), Dávid Csanád (ütő, Kecskemét), Deák Márk (liberó, Fino Kaposvár), Farkas Péter (ütő, Kecskemét), Gebhardt Norbert (ütő, Kecskemét), Gergye Roland (ütő, Friedrichshafen – német), Juhász Péter (center, Fino Kaposvár), Kaszap Tamás (feladó, Citta Di Castello – olasz), Kovács Zoltán (center, Kecskemét), Krupánszki Olivér (ütő, Dág), Magyar Bálint (feladó, Fino Kaposvár), Molnár Dávid (liberó, Bühl – német), Nagy József (center, Puurs – belga), Németh Ferenc (ütő, Fino Kaposvár), Németh Szabolcs (ütő, Pamvochaikos – görög), Pádár Krisztián (ütő, Noliko Maaseik – belga), Pápai Péter (liberó, Kecskemét), Szabó Alpár (center, Fino Kaposvár), Szabó Dávid (ütő, Woori – dél-koreai), Tóth András (feladó, Kecskemét), Török Roland (feladó, Kecskemét).

Ezek is érdekelhetik