jelentős előrelépés

2018.02.08. 10:51

Ónodi-Szűcs: csaknem megduplázódott a mentősök bére

Ónodi-Szűcs Zoltán felidézte, a kormány 2016 nyarán állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy több lépcsőben emelkedik az egészségügyi szakdolgozók, illetve orvosok bére.

Forrás: mti

Majdnem megduplázódott a mentőszolgálati dolgozók bére 2010-hez képest – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Első körben 2016 őszén 26,5 százalékkal emelkedtek a bérek, majd 2017-ben további 12 százalékkal. Az időn ősszel esedékes nyolc százalékos emelést pedig előrehozták január elsejére. Ez 16 hónap alatt átlagosan 53 százalékos növekedést jelent majdnem 100 ezer orvosnak és egészségügyi dolgozónak, ami jelentős előrelépés – értékelt az államtitkár.

A mentőszolgálati dolgozók ezen felül év elején további 10 százalékos emelést kaptak

- fűzte hozzá.

2010-hez képest a mintegy hétezer mentőszolgálati dolgozó bére majdnem megduplázódott. A mentőorvosok átlagos bruttó keresete jelenleg 640 ezer forint, a mentőápolóké 340 ezer forint, a mentőtiszteké pedig 460 ezer forint körül van

- közölte Ónodi-Szűcs Zoltán.

Kiemelte, a Magyar Orvosi Kamara elnökének visszajelzése szerint ezért az összegért már érdemes Magyarországon maradni és dolgozni.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott, a mentők helyzete 2010-ben „nem volt rózsás”. A mentőállomások felét azóta felújították, és 30 új állomást is építettek – jelezte. 2010 előtt három éven át nem volt mentőautó-beszerzés sem, pedig évente legalább száz új autóra lenne szükség ahhoz, hogy ne emelkedjen a kocsik átlagéletkora. Ezért tavaly és idén összesen több mint háromszáz új mentőautót szereznek be, amelynek köszönhetően Európa egyik legfiatalabb flottája jön létre Magyarországon – mondta el az államtitkár.

Hozzátette,

új szolgálati ruhákat is kapnak a mentősök, amelyek minőségi anyagokból készülnek, és a szakma elismertségéhez méltóak lesznek.

Borítókép: Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója bemutatja az új mentős egyenruhát a szolgálatnál tartott sajtótájékoztatón 2017. január 15-én. Mellette Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (b2) és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár (b). 

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában