Ukrán válság

2023.09.04. 06:10

Az oroszok szerint az ukránok dühödten, de eredménytelenül támadnak

Élő közvetítésünk a háború 558. napjáról az MTI, az Origo, a Magyar Nemzet és a Mandiner hírfolyamából válogatva.

MW

Ukrán katona egy páncéltörő rakétát tart egy lőállásban a Donyecki területen fekvő Avdijivka környékén 2023. augusztus 18-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Libkos

Az ukrán vezetés keményen fellép a front elől menekülők ellen

Körülbelül 80 ezer ukrán sorköteles férfi tűnhetett el Lengyelországban: olyan állampolgárok, akik illegális módon, zömében több ezer dollárnyi kenőpénz fejében jutottak ki a háborúban álló országból. Kijev számára most prioritás, hogy az érintetteket visszajuttassa hazájukba, emellett az ukrán parlament elé került egy olyan javaslat, amely még inkább szigorítaná a hatályos törvényeket és olyanokra is vonatkozna a hadkötelezettség, akik eddig megúszták azt – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülő emberek a beregsurányi polgármesteri hivatalból kialakított segítségponton 2022. március 24-én
Fotó: Balázs Attila / Forrás: MTI

Noha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasításba adta, hogy a katonai orvosi bizottságok által kiadott szolgálatra alkalmatlansági igazolásokat ellenőrizni kell, a hatóságok egy sor hamis dokumentumot kaphattak. Becslések szerint akár tízezer sorköteles korú férfi is így hagyhatta el hazáját, három és 15 ezer dollár közötti kenőpénzt fizetve a határon.

A Rzeczpospolita ugyanakkor arról számolt be, hogy Fedir Veniszlavszkij, a Verhovna Rada nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja az ukrán parlament elé egy olyan törvénytervezetet nyújtott be, amelynek értelmében azok a 30 év feletti férfiak sem tudnak kibújni a besorozás alól, akiket eddig tanulmányaik miatt nem hívtak be a hadseregbe.

A teljes cikk ITT olvasható.

Orosz védelmi miniszter: az ukrán fél dühödten, de eredménytelenül támad

Az ukrán hadsereg dühödten, de eredménytelenül támad - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn Szocsiban újságíróknak.

Sojgu közölte, hogy csak megerősíteni tudja a főparancsnok, Vlagyimir Putyin elnöknek a nap folyamán elhangzott kijelentését, miszerint az ukrán ellentámadás kudarcot vallott.

Az elmúlt tíz napban (az ukrán egységek) dühödt támadásokat hajtottak végre, nagy erőkkel, nagy reményekkel, szenvedélyes vágyakozással, hogy teljesítsék a parancsokat, amelyek bizonyos települések elérését akarták

– mondta a tárcavezető.

SOJGU, Szergej
Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata által közreadott képen Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter beszél a védelmi minisztérium és a Nemzetvédelmi Irányító Központ kibővített vezetői kollégiumának tanácskozásán a moszkvai minisztériumban 2023. augusztus 9-én
Fotó: - / Forrás: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Az állította, hogy az ukrán fél vesztségei nagyok, és  csak vasárnap hat ukrán harckocsit lőttek ki Robotine településénél, további hatot pedig más térségben. Hozzátette, hogy ezek nem nyugati gyártmányú tankok voltak.

Elmondta, hogy Oroszország csak az elmúlt öt nap folyamán hét ukrán tengeri drónt semmisített meg.

Hangsúlyozta, hogy a Fekete-tengeren támadt biztonsági problémák miatt lépett ki Moszkva a „gabonaalkuból”.

Sojgu beszélt arról is, hogy 2023-ban nem lesz Zapad hadgyakorlat. 

Nem, idén Ukrajnában van a gyakorlatunk

– mondta kérdésre válaszolva.

Azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnában várhatóan Rusztem Umerov kerül a védelmi miniszteri székbe, kifejezte reményét, hogy „legalább egy fejben megjelenik a józan ész”. Azt is mondta, hogy Oroszország nem kívánja a konfliktus elmérgesedését, és bízik a diplomáciai rendezésben.

Lezuhant a méregdrága orosz helikopter a rossz idő miatt

Lezuhant egy orosz Ka-52-es harci helikopter az Azovi-tenger felett, több orosz forrás szerint a rossz időjárási körülmények miatt.

A gép másfél kilométerre volt a szárazföldtől, a két pilóta viszont szerencsésen túlélte az esetet.

Egy-egy ilyen helikopter kb 5,6 milliárd forintnyi összegbe kerül, eddig 43 darab semmisült meg a háborúban.

Kijevnek bizonyítéka van arra, hogy az orosz drónok román területet is megtámadtak 

Kijev fényképfelvétellel tudja bizonyítani, hogy az orosz drónok román területet is megtámadtak abban az éjszakai légicsapásban, amellyel egy ukrajnai dunai kikötői létesítményt céloztak

 – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn. 
Az ukrán diplomácia vezetője egy kijevi sajtótájékoztatót követően újságíróknak nyilatkozva beszélt erről. A román védelmi minisztérium előzőleg „határozottan cáfolta”, hogy orosz drónok estek volna Románia területére. 

Oroszország támadó eszközei egyetlen pillanatig sem fenyegették Románia területét, illetve vizeit

 – szögezte le a tárca.

Putyin szerint kudarcot vallott az ukrán ellentámadás 

Az ukrán ellentámadás kudarcot vallott a jelenlegi állás szerint

 – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal Szocsiban megtartott közös sajtótájékoztatóján. 

Az orosz vezető hangsúlyozta, hogy Oroszország sohasem utasította vissza az Ukrajnával való tárgyalást.

Leszögezte, hogy mindaddig nem lesz visszatérés az ukrán gabona, valamint az orosz élelmiszer és műtrágya kiviteléről megkötött, úgynevezett fekete-tengeri kezdeményezéshez, 

amíg a Nyugat nem teljesíti az ezzel kapcsolatban Moszkvának tett ígéreteit.

Kicsoda Rusztem Umerov, Ukrajna új védelmi minisztere? 

Krími tatár családból származik Ukrajna új védelmi minisztere. A volt üzletember 2019-ben került be az ukrán parlamentbe. Rusztem Umerov, aki Olekszij Reznyikovot váltja Ukrajna védelmi miniszteri posztján, már korábban is részt vett az oroszokkal való tárgyalásokon - írja a BBC alapján a Mandiner. 

Rusztem Umerov volt az, aki Ukrajnát képviselte  a béketárgyalásokon az invázió elején.

 Ez azért is fontos a CNN szerint, mert a védelmi miniszter Ukrajna fő tárgyalópartnere a nyugati szövetségesekkel. A BBC leírása szerint fontos szerepet játszott a fogolycserékben, és részt vett az ukrán gabona fekete-tengeri áthaladásának biztosításáról szóló tárgyalásokon is.
A teljes írás a Mandiner oldalán érhető el.

Áradoznak az ukrán katonák a nyugati harckocsiról, amivel „rettegést és halált hoznak” az oroszokra

Az ukrán védelmi minisztérium egy érdekes interjút osztott meg az X-oldalán a déli fronton harcoló, egyik brit gyártmányú Challenger 2-es harckocsi legénységével.

A felvételen beszélő ukrán harckocsizó arról számol be, hogy mennyire jól működnek a brit harckocsik. „Ez a tank olyan, mint egy mesterlövész-puska” – közölte a katona. Ezt követően hozzátette, hogy

világrekordot döntött”, amikor egy öt kilométerre tartózkodó orosz T-55-öst kilőtt vele.

Állítása szerint a szovjet gyártmányú T-80-as nagyon megbízhatatlan a Challenger 2-eshez képest, sőt a a brit harckocsi pontos, precíz, jelentős lőtávolsággal bír, továbbá rendkívül megbízható. 

Ha jól használod, ez az eszköz rettegést és halált hoz az ellenségnek

 mondta a videó végén az ukrán katona. A videó itt nézhető meg:

Ukrán védelmi tárca közlése szerint az ukrán hadsereg előretört Bahmutnál

Az ukrán hadsereg előretört Bahmut környékén, és az elmúlt héten három négyzetkilométernyi területet foglalt vissza a megszálló orosz csapatoktól – közölte hétfőn Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes a Telegramon. 

A tárca szerint a júniusban kezdődött ellentámadásban az ukránok eddig 47 négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza az oroszoktól Bahmut környékén.

Maljar közleményében arra is kitért, hogy Bahmuttól délre az orosz erők ellentámadásokkal próbálják visszaszerezni az elvesztett területeket. Hozzáfűzte, hogy az ország keleti részén, Harkiv megyében, Kupjanszk térségében, valamint Liman, Avgyijivka és Marjinka környékén, Donyeck megyében szintén támadnak az orosz csapatok. 

Augusztus végén Ukrajna elrendelte a civil lakosság evakuálását Kupjanszk térségéből.

A miniszterhelyettes tájékoztatása szerint Ukrajna déli részén Melitopol felé nyomulnak előre az ukrán erők. Azt nem közölte, hogy ott mekkora területet foglaltak vissza.

A 18 hónapja zajló háborúban az ukrán erőknek a becslések szerint mintegy 250 négyzetkilométernyi területet sikerült visszafoglalniuk, miközben Oroszország mintegy százezer négyzetkilométernyi ukrán területet tart megszállva a 2014-ben elcsatolt Krím félszigettel együtt.

Ukrán katonák az orosz katonákat megadásra felszólító röplapokat tartalmazó lövedékeket lőnek Grad rakéta-sorozatvetővel az orosz állásokra a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Bahmut térségében 
Fotó: Libkos / Forrás: MTI

Bukarest cáfolta a román területre esett orosz drónról szóló információkat

A román védelmi minisztérium (MAPN) hétfőn "határozottan cáfolta" azokat a médiában felkapott információkat, amelyek szerint hétfőre virradó éjszaka Románia területére estek volna ukrán dunai kikötőket támadó orosz drónok. A MAPN honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a román egységek valós időben monitorizálták az ukrán dunai kikötői infrastruktúra ellen hétfőre virradó éjszaka intézett orosz dróntámadást, illetve a korábbi, vasárnapra virradó éjszaka lezajlott támadást.

Oroszország támadó eszközei egyetlen pillanatig sem fenyegették Románia területét, illetve vizeit

– szögezte le a MAPN.

Harmincöt négyzetkilométert foglalt vissza Ukrajna augusztusban

A War Mapper adatai alapján Oroszország jelenleg Ukrajna összesen 17,49%-át tartja megszállva.Új ábrát közölt a War Mapper az ukrajnai háború területi változásairól. Az X-oldal rendszerint térképekkel foglalkozik, de jelen bejegyzés százalékos oszlopokban ábrázolja az orosz és ukrán területszerzéseket. Az egyik legfontosabb állítás az, hogy

augusztusban Ukrajna mintegy 35 km² területet foglalt vissza összesen az orosz erőktől.

Dnyipropetrovszk régióban megsérült egy infrastrukturális objektum

Az ukrajnai Dnyipropetrovszk régióban egy infrastrukturális létesítmény rongálódott meg, aminek következtében tűz keletkezett - jelentette be Szergej Lysak, a regionális közigazgatás vezetője.

A régió vezetője pontosította, hogy az objektum a délelőtt folyamán megsérült. Dnyipropetrovszk régióban moszkvai idő szerint 06:10-kor rendeltek el légiriadót.

Oroszország ellenőrzése alá vont egy kulcsfontosságú területet

Az Északi Flotta harcosai teljesen ellenőrzésük alá vonták a Szoledar melletti Berhovszkij-tározó területét – közölte a Kaluga hívójellel ellátott egység parancsnoka, akinek szavait a RIA Novosztyi idézte.

A parancsnok hozzátette: az Ukrán Fegyveres Erőknek (AFU) minimális esélyük van a tározóhoz jutni és a gát mentén átkelni rajta, mivel azt minden irányból felderítők veszik körül és a tüzérség minden pillanatban lecsaphat. Az ukránok azonban aknavetőkkel és kazettás lőszerekkel lövik az orosz állásokat.

17 drónt lőtt le Ukrajna Odessza felett

Az ukrán légvédelem 17 drónt lőtt le az odeszai régió felett – közölte Oleg Kiper kormányzó a Telegram-bejegyzésben, de hozzátette, "sajnos voltak találatok is".

Korábban a kormányzó elmondta, hogy az Izmail elleni támadás összesen három és fél óráig tartott. Több épület, köztük raktárak is megrongálódtak, mezőgazdasági gépek és ipari berendezések szintén megsérültek – mondta.

Több polgári lakóházban is tűz ütött ki a lehulló törmelék miatt – mondta –, de azóta már eloltották őket. Haláleset vagy sérülés nem történt.

Orosz repülőgépek semmisítettek meg ukrán hajókat

Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy megsemmisített négy amerikai gyártmányú ukrán katonai hajót a Fekete-tengeren.

A minisztérium egy távirati bejegyzésében közölte, hogy a Willard Marine Sea Force felfújható csónakjai a Krím-félszigeten lévő Tarkhankut-fok felé tartanak. Az állítást nem lehetett ellenőrizni, Ukrajna eddig nem kommentálta az eseményeket.

A minisztérium a múlt héten közölte, hogy Oroszország további négy ukrán katonai hajót semmisített meg, amelyek 50 katonát szállítottak a Fekete-tengeren.

Ezt lehet tudni Ukrajna új védelmi miniszteréről

Ukrajna újonnan kinevezett védelmi minisztere, a közgazdasági végzettséggel rendelkező Rusztem Umerov még a magánszektorban kezdte pályafutását, amikor az ország egyik vezető mobilszolgáltatójához csatlakozott 2004-ben. Kilenc évvel később, 2013-ban megalapította saját befektetési cégét, az ASTEM-et és annak alapítványát.

A 41 éves krími tatár 2020 óta tagja az ukrán kormány munkacsoportjának, amely a Krím félsziget megszállásának megszüntetésére irányuló stratégián dolgozik. 

A férfi muszlim vallású, és a szovjet Üzbegisztánban született, ahová a családját Sztálin idején száműzték. Umerov gyermekként visszaköltözött az ukrajnai Krímbe, amikor a tatárok visszatérhettek - ismerteti a Magyar Nemzet.

Member of Ukraine's parliament, Rustem Umerov
Rusztem Umerov, Ukrajna új védelmi minisztere
Fotó: Dogukan Keskinkilic   / Forrás: Anadolu Agency via AFP

Volodimir Zelenszkij elnök nemrég Ukrajna fő privatizációs ügynökségének vezetőjévé nevezte ki Rusztem Umerovot. A férfi a pozíciójában teljesen megreformálta és felgyorsította az állami vagyon privatizációját a háború kezdete után.

2022 szeptemberében Umerov, aki akkor az Európa-barát Holosz párt törvényhozója volt, az Állami Vagyonalap vezetője lett, egy olyan ügynökségé, amely állami vagyontárgyakat értékesít magánbefektetőknek.

Az állami költségvetés általános alapja az idei évben eddig több mint hárommilliárd hrivnya bevételre tett szert az állami tulajdon privatizációjából és bérbeadásából Roksolana Pidlasa, az ukrán parlament költségvetési bizottságának elnöke szerint. A képviselő megjegyezte, hogy a privatizációs bevételek 2023 első nyolc hónapjában 8,4-szer voltak magasabbak, mint 2022 azonos időszakában. A bevételek növekedése annak is köszönhető, hogy a privatizációs cég sikeresen kiárusított egy kikötőt, több szállodát, nagyobb értékű ingatlanokat és vállalkozásokat.  

Umerov emellett tagja volt annak az ukrán csoportnak is, amely 2022 márciusában, egy hónappal Oroszország teljes körű inváziója után, tárgyalásokat folytatott Oroszországgal.

Volodimir Zelenszkij vasárnap éjjel jelentette be, hogy leváltja Olekszij Reznyikov védelmi minisztert, aki eddig a tárcát vezette a háború alatt. Az ukrán elnök lépése a korrupció elleni küzdelem jegyében született. A korábbi tárcavezető hétfőn benyújtotta lemondó levelét az ukrán parlamentnek.

A teljes cikk a részletekkel ITT olvasható.

Légiriadót hirdettek Ukrajna két régiójában

Légiriadót jelentettek be délelőtt Ukrajna két régiójában.
Helyi idő szerint 08:23-kor szirénák szólaltak meg a csernyihivi régióban. Néhány perccel később a Szumi régió került a vörös zónába.

Az egyetemre "menekülő" ukrán férfiak is hadra foghatóak lesznek

Fedir Veniszlavszkij, ukrán kormánypárti képviselő törvényjavaslatot nyújtott be, amely eltörli a mobilizáció alóli mentességet azon 30 év feletti hallgatók esetében, akik két vagy több nappali tagozatos egyetemi diplomát szereznek.

Veniszlavszkij elmondása szerint a 2019 és 2021 között Ukrajnában tanuló 25 év feletti diákok száma elérte a 40 ezret. Csupán egy év alatt ez a szám 106 000 diákra nőtt, akik közül néhányan állítólag a törvényi kiskapukat használták ki, hogy elkerüljék a mozgósítást.

"Ez azt jelenti, hogy 60 000 férfi döntött úgy, hogy él ezzel a lehetőséggel, hogy elkerülje a hadseregbe való besorozást" – mondta a képviselő.

Hozzátette azt is, hogy a törvénytervezet nemcsak azokra vonatkozhat, akik a következő tanévben kezdik meg tanulmányaikat, hanem azokra is, akik már 2022-ben és 2023-ban kezdték meg tanulmányaikat.

Ukrajna módosít a mozgósítási szabályain

Az ukrán védelmi minisztérium jóváhagyta azoknak az egészségügyi állapotoknak a módosított listáját, amelyek mentesítik az ukránokat a katonai szolgálat alól. A törvénymódosítások még augusztus 18-án történtek, és augusztus 25-én léptek hatályba.
Továbbra is katonai szolgálatra alkalmasnak számítanak a klinikailag gyógyult tuberkulózisban, vírusos hepatitisben, enyhe vérbetegségben, pajzsmirigy-betegségben szenvedők, enyhe működési zavarokkal küzdők, valamint a tünetmentes HIV-pozitívak. Emellett felkerültek a listára az enyhe mentális zavarokban, neurotikus rendellenességekben, enyhe központi idegrendszeri betegségekben szenvedők és mások is.

230 ezer orosz újonc

Moszkva az év eleje óta 230 ezer embert toborzott a hadseregbe – jelentette ki Dmitrij Medvegyev volt elnök és a Biztonsági Tanács elnöke vasárnap a TASS hírügynökség szerint. "Egy részük tartalékos volt, egy részük önkéntes" – mondta a távol-keleti oroszországi Szahalin szigetén tett látogatása során.

Románia: indokolatlanok a dunai orosz támadások

A román védelmi minisztérium szerint a dunai orosz támadások "indokolatlanok és mélyen ellentmondanak a nemzetközi humanitárius jog szabályainak" . Azt is hangsúlyozták, hogy a moszkvai dróntámadások "nem jelentenek közvetlen katonai fenyegetést Románia nemzeti területére vagy felségvizeire".
Moldova "brutálisnak" nevezte a támadást.

Oroszország drónokkal támadott egy dunai kikötőt

Oroszország három és fél órán keresztül drónokkal támadott egy dunai kikötőt hétfő reggel az ukrajnai Odessza megyében, a csapások jelentős károkat okoztak az infrastruktúrában - közölte Oleh Kiper helyi kormányzó.

Izmail környékén tizenhét drónt semmisítettek meg, de több becsapódást nem sikerült megakadályozni - írta Kiper a Telegramon.   

A drónok lehulló darabjai néhány helyszínen tüzet okoztak.   

Az első értesülések szerint a támadásoknak nem voltak áldozataik - tette hozzá a kormányzó.   

A kikötő térségében raktárak, gyárak, valamint mezőgazdasági gépek rongálódtak meg.

Dél-Afrika nem talált bizonyítékokat

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államok azon állításainak vizsgálata során, miszerint egy orosz hajó fegyvereket vett fel a múlt év végén Dél-Afrikában, nem találtak bizonyítékokat.

"Az Oroszországnak szállított fegyverekkel kapcsolatos állítások egyike sem bizonyult igaznak. Nem adtak ki engedélyt fegyverkivitelre, és nem exportáltak fegyvert" - mondta Ramaphosa a nemzethez intézett beszédében.

Az év elején a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője, John Kirby "komoly problémának" minősítette azokat a jelentéseket, amelyek szerint egy orosz teherhajó fegyvereket szállított egy dél-afrikai kikötőből Oroszországba 2022 decemberében.

Oroszország 20-szor bombázta Szumi megyét

Az orosz erők 20 alkalommal támadták meg Szumi megyét szeptember 3-án, ami 137 robbanást eredményezett a Sumy Oblast katonai igazgatása szerint. Az orosz hadsereg hét községet lőtt: Esmant, Krasznopilliját, Bilopilliját, Kotint, Znob-Novgorodszkét, Veljika Piszarivkát, valamint Szveszát.

A nap folyamán több fegyvert is bevetettek a térség ellen, köztük aknavetőket, gránátokat, tüzérséget és irányítatlan légi rakétákat. Az ágyúzás következtében egy magánház és egy melléképület pusztult el Bilopillijában.

Két órán át tartott az Odessza megye elleni támadás

Oroszország csaknem két órán keresztül támadott drónokkal Odesszától délre, Izmail kerületben szeptember 4-én a hajnali órákban – jelentette Oleh Kiper kormányzó a Telegramon. Arra kérte a lakókat, hogy menjenek fedezékbe, és maradjanak ott. Áldozatokról vagy károkról egyelőre nem érkezett információ.

Felelősségre vonnák a külföldre távozott hadköteles ukrán állampolgárokat

Kiadatási kérelemmel fordulna Kijev azokhoz az országokhoz, ahova a harcok elől menekültek a hadköteles ukrán férfiak - számol be róla a Magyar Nemzet.

Az ukrán kormánypárt szerint ugyanis azok, akik hamis katonai alkalmatlansági igazolással hagyták el Ukrajnát, kiadhatók és felelősségre vonhatók hazájukban. 

A fogadó országok azonban mérlegelhetnek, és dönthetnek úgy, hogy a menekült, oltalmazott vagy menedékes státusú személyt – tekintettel arra, hogy az illető életét reális veszély fenyegeti a hazájában – nem adják ki Ukrajnának

– mondta a lapnak ifj. Lomnici Zoltán.

Ebben az esetben az ukránoknak jelenleg nincs módjuk hazahozni ezeket az embereket

– emelte ki a szakértő. 

A teljes cikk ITT olvasható.

Szocsiban fogadja az orosz elnök török kollégáját

A találkozó kiemelt témája a fekete-tengeri gabonaegyezmény meghosszabbítása lehet az elemzők szerint - írja a Magyar Nemzet.

A lap felidézi, hogy Törökország az ENSZ-szel közösen közvetített 2022 júliusában egy olyan megállapodás érdekében, amely lehetővé tette Ukrajnának, hogy gabonát és más élelmiszereket szállítson három ukrán kikötőből. Az ENSZ és Oroszország között pedig egy külön memorandum született ugyanebben az időben, amelyben ígéretet tettek arra, hogy elhárítják az akadályait Moszkva élelmiszer- és műtrágyaexportja előtt a világpiacon. Oroszország azonban kilépett az egyezményekből, arra hivatkozva, hogy nem teljesültek a feltételei.

Tárik Meszár, az Eurázsia Központ és az MCC kutatója a lapnak elmondta, az elmúlt hónapokban Moszkva és Ankara között feszültség alakult ki, miután Törökország bizonyos kérdésekben Ukrajna mellé állt: többek között fegyvereket küldött a háborúban álló országnak, Erdogan elnök találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, és nyilatkozat szintjén támogatta Ukrajna NATO-csatlakozását is. 

PUTYIN, Vlagyimir; ERDOGAN, Recep Tayyip
Vlagyimir Putyin orosz (j) és Recep Tayyip Erdogan török elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) szamarkandi csúcstalálkozóján tartott kétoldalú megbeszélése előtt, 2022. szeptember 16-án
Fotó: Alekszandr Gyemjancsuk / Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat

A szakértő szerint a mostani látogatás lehetőség lesz a két ország közötti viszony valamilyen szintű rendezésére, és Putyinnak sem érdeke, hogy elszigetelődjön.

Két ukrán drónt lőtt le az orosz légvédelem

Az orosz légvédelem moszkvai idő szerint hajnali 1 óra körül két ukrán drónt lőtt le, az egyiket a Fekete-tenger felett, a Krím-félsziget közelében, a másikat a Kurszk régió felett – jelentette az orosz állami média. Áldozatokról vagy károkról nem érkezett jelentés.

A hét elején Oroszország belgorodi és kurszki régióinak kormányzói azt állították, hogy Ukrajna több rakétavetővel, aknavetővel és drónnal támadta meg Oroszországot, és szeptember 2-án egy ember meghalt, három civil pedig megsebesült.

Megállapodást kötött az ukrán és a francia elnök

Volodimir Zelenszij elnök esti videóbeszédében egyebek mellett azt mondta, hogy "nagyon fontos megállapodást kötött pilóták franciaországi kiképzéséről" Emmanuel Macron francia elnökkel.

"A modern harcosok koalíciója egyre erősebb" - mondta. Zelenszkij nem részletezte, hogy pontosan milyen képzésre kerül sor. Franciaország nem rendelkezik azokkal az F-16-os vadászgépekkel, amelyeket Ukrajnának a közelmúltban Dánia és Hollandia ígért, de vannak francia gyártmányú Rafale harci repülőgépei és előző generációs Mirage 2000-es repülőgépei.

Ukrán katonai pilóták egy MI-8-as helikopterrel készülnek felszállásra Harkiv régióban 2023. április 2-án
Fotó: Genya Savilov / Forrás: AFP

Az ukrán elnök hozzátette, hogy Macronnal arról is beszéltek, hogy Franciaország mit tehetne a gabonaexport szempontjából kritikus ukrán város és Odessza régió védelmében, de ezeket sem részletezte.

A francia külügyminisztérium a múlt hónapban közölte, hogy megerősíti katonai támogatását Ukrajnának, különösen a légvédelmi képességek terén.

Ő lehet az új ukrán védelmi miniszter

Volodimir Zelenszkij elnök vasárnap este bejelentette, hogy Olekszij Reznyikov védelmi minisztert a héten Rusztem Umerov krími tatár politikus váltja fel.

A 41 éves Umerov az ellenzéki Holosz párt tagja, és 2022 szeptembere óta tölti be az ukrán Állami Vagyonkezelő Alap vezetői posztját. Jelentős szerepet játszott különféle humanitárius erőfeszítésekben, beleértve a hadifoglyok, politikai foglyok, gyermekek és civilek cseréjét, valamint a civilek evakuálását a megszállt területekről.

Member of Ukraine's parliament, Rustem Umerov
Rusztem Umerov, az ukrán parlament krími tatár tagja, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által Oroszországgal tárgyaló delegáció tagjaként exkluzív interjúban beszél Kijevben, 2022. május 9-én
Fotó: Dogukan Keskinkilic   / Forrás: Anadolu Agency via AFP

Umerov kulcsfontosságú tagja volt annak az ukrán delegációnak is, amely az ENSZ által támogatott gabonamegállapodásról tárgyal Oroszországgal.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése állandó küldöttségének helyettes vezetője, a Krími Tatár Nép Korultájának képviselője, és tanácsadója a Krími Tatár Nép Mejlise elnökének, Musztafa Dzsemilevnek.

2020 decembere óta Umerov vállalja a Krími Platform diplomáciai kezdeményezés társelnöki szerepét.

Magyarország segít

Magyarország területére 2023. szeptember 3-án az ukrán-magyar határszakaszon 7071 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 12284 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 134 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában