Ukrajnai háború

2022.03.09. 17:43

Soltész: már 616 millió forint érkezett a Híd Kárpátaljáért Program segélyvonalára

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pénzadományok mellett elsősorban tartós élelmiszerre, pelenkára, gyermekgondozási eszközökre van szükség.

 Már 616 millió forint támogatás érkezett a Híd Kárpátaljáért Program által működtett 1350-es segélyvonalon keresztül az ukrajnai menekültek megsegítésére - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Barabáson.

Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke, hangsúlyozta, hogy ez az elmúlt évtized legnagyobb támogatási összege és a magyar emberek segítőkészségének a jele.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pénzadományok mellett elsősorban tartós élelmiszerre, pelenkára, gyermekgondozási eszközökre van szükség, amelyeket a segélyszervezetekhez, illetve az ukrán határ mentén, Aranyosapátiban kialakított, pénteken megnyíló segélyraktárba juttathatnak el az adományozók.

Ugyancsak péntektől fogad adományokat a főváros közelében, Biatorbágyon megnyíló segélyraktár, ahová elsősorban a cégek adományait várják - fűzte hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán határ menti falvakban működő segítségpontok megteltek, ezeken a helyeken helyhiány miatt már nem tudnak adományokat fogadni. Ezért arra kérnek mindenkit, hogy a segélyraktárakban helyezzék el az adományokat.

Azzal kapcsolatban, hogy kedden felkereste a határ mentén működő segítségpontokat Stephanie Woldenberg, az UNHCR, vagyis az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága közép-európai képviseletének vezetője, arról szólt: azt kérik az ENSZ-től, illetve az UNHCR-től, hogy első ütemben 11 milliárd forinttal támogassa a menekültek ellátásában részt vevő hat nagy karitatív szervezet, illetve a magyar kormány menekültek ellátását segítő tevékenységét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában