Ország-világ

2021.09.10. 12:18

Áder János: a hit nem lehet passzív!

Cselekvő aktivitásnak nevezte Isten keresését és befogadását a köztársasági elnök az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) pénteken mondott tanúságtételében.

Budapest, 2021. szeptember 10. Áder János köztársasági elnök tanúságtétele az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) a budapesti Hungexpón 2021. szeptember 10-én. MTI/Bruzák Noémi

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Áder János azt mondta: sokan gondolják, hogy Isten úgy segíti meg őket, hogy leül melléjük a padra, vagy melléjük lép az utcán, és megkérdezi, miben segíthet.

A hit nem lehet passzív!

- hívta fel a figyelmet.

Hozzátette: jeleket mindannyian kapunk, de csak rajtunk múlik, hogy „sztorinak”, vagy példázatnak tekintjük azokat.

Rajtunk múlik, hogy a véletlent, vagy Isten keze munkáját látjuk benne

- hangsúlyozta az államfő.

Áder János tanúságtételként úgy fogalmazott: „ha az isteni törvények szerint élsz, ha jól sáfárkodsz a rád bízott talentumokkal, ha nem fizikai valójában, hanem szívedben, lelkedben, cselekedeteidben keresed Istent, akkor meg is találod”.

A köztársasági elnök elmélkedésében Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a Földünkért mondott imából kiemelte azt a sort, hogy „szoros egységben vagyunk minden teremtménnyel végtelen világosságod felé vezető utunkon”.

Később érintette az evolúció kérdését, és Francis Collins amerikai tudós Isten ábécéje című könyvéből idézve rámutatott arra: Darwin a Fajok eredete című munkája végén hivatkozik a teremtőre. Hozzátette: az amerikai szerző könyvéhez írt előszavában Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is Isten jelenlétét hangoztatja.

Áder János szólt a beszédtechnikai, retorikai képzés fontosságáról, majd megosztotta a közönséggel azt, hogyan merült fel bennük beszédtanárával, Vadász Ágnessel a magyar istenes versek jelentős részének kötetbe gyűjtésének ötlete. Az Égre néző – Isten jelenléte a magyar költészetben című könyvben hét téma köré szervezték a verseket:

keresés, közösség, vigasz, tudás, alkotás, halál, misztérium

- tette hozzá, majd József Attila Isten itt állt a hátam mögött című versét Áder János fel is olvasta az összegyűlteknek.

Salvador Dali festményét és Weöres Sándor Keresztárnykép című versét párhuzamba állítva az államfő beszélt arról is, hogy két különböző művészeti ágban készült mű hogyan adhatja vissza ugyanazt a gondolatot.

Áder János előadásában a koronavírus-járvány kihívásaira is kitért. Elmondta: harmincezernél is többen haltak meg Magyarországon, több mint 600 olyan család van, ahol 18 éven aluli gyermekek veszítették el egyik vagy mindkét szülőjüket, és mintegy ezer gyermek lett árva.

Nagy taps fogadta a közönségből a köztársasági elnök szavait, amikor arról beszélt: az árván maradt gyermekek megsegítésére feleségével létrehozott alapítványt Regőczi István atyáról nevezték el, aki számos templomot, árvaházat létesített.

Borítókép: Áder János köztársasági elnök tanúságtétele az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) a budapesti Hungexpón 2021. szeptember 10-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában